Érdekes emberek, érdekes történetek 113. - A pedagógusi érzékenységtől az operákig
Halmos Ildikó immár 28 éve irányítja a város kulturális életében meghatározó szerepet betöltő Honvéd Kaszinót. Az intézmény énekkarának 23 éven át volt karnagya. Fontosnak tartja, hogy ne mindig ugyanazokat a rendezvényeket porolják le, hanem – anyagi lehetőségeikhez mérten – folyamatosan megújuljanak. Ötletekből és tenni akarásból ugyanis nincs hiány, még akkor sem, ha a források korlátozottak.
Halmos Ildikó a Szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán történelem–népművelés szakon szerzett diplomát, majd a Pécsi Tudományegyetemen mesterfokozatot. Pályafutását a zalakarosi művelődési házban kezdte, később – az ottani általános iskola megépülését követően – pedagógusként dolgozott. 1997.május 1-jén csatlakozott a Nagykanizsai Honvéd Kaszinóért Alapítványhoz közművelődési szakemberként, majd egy évvel később, 1998. június 1-jétől az intézmény igazgatójává nevezték ki. Beszélgetésünket az odáig vezető úttal kezdtük: hogyan került Kanizsára, a Honvéd Kaszinó élére.
– Szüleim pedagógusok voltak, és nem emlékszem olyan időszakra, amikor édesanyám ne olvasott volna, vagy ne könyvvel a kezében tért volna nyugovóra. Édesapám ének-zene szakos tanárként a zeneirodalom világába vezetett be. Ha az ember a kultúra iránti vonzalmat szinte az anyatejjel szívja magába, az valódi ajándék: jó zenéket hallgat, jó könyveket olvas – és ha később kiderül, hogy mégsem voltak igazán jók, akkor is érdeklődéssel fordul feléjük. A kultúra iránti nyitottság családunkban természetes volt, és számomra is azzá vált. A főiskolai évek alatt meghatározóak voltak számomra az iskola utáni hosszú beszélgetések, a közös rácsodálkozások, a koncert- és múzeumlátogatások, majd az élmények közös feldolgozása, a látottak és hallottak alapos megbeszélése. Ezekből a találkozásokból egymástól tanulhattunk szemléletet. Ráadásul a nyolcvanas évek vége szellemileg rendkívül pezsgő időszak volt: a magyar filmgyártás is ekkor élte egyik fénykorát. Nagyon szerettem tanítani, ugyanakkor örömmel fogadtam az új kihívást is, amikor a Nagykanizsai Honvéd Kaszinóhoz kerülhettem. A pedagógia bizonyos értelemben itt is a munkánk szerves része: több generáció van jelen az intézményben, és velük mind megtalálni a közös hangot, összehangolni az elképzeléseket, elérni a számunkra fontos célokat – vagy segíteni az adott csoportot a saját tervei megvalósításában – mindehhez elengedhetetlen egyfajta pedagógiai érzék.
– Mi jellemezte az indulás éveit?
– Amikor idekerültem, még működött a polgári szolgálatos katonák rendszere. Hosszú éveken át a honvédségtől kaptunk ilyen munkatársakat, ám nem volt szerencsés, hogy néhány hónapon belül lejárt a szolgálatuk, így folyamatos volt a fluktuáció. Egy intézmény akkor irányítható igazán eredményesen, ha a munkatársak a padlástól a pincéig minden szegletét ismerik. Szerencsére Antal Gergő és Molnár Miklós már hosszú évek óta a kollégáink, Zsiborás Edit pedig immár harminc éve dolgozik az intézményben. Bihary Gyula is a csapat tagja, ha nem is olyan régóta. Nélkülük nem tudnánk megvalósítani a céljainkat. Elmondható, hogy a Kaszinó szinte a második otthonunk – sőt, annyi rendezvényünk van, hogy lassan az elsővé válik, hiszen rengeteg időt töltünk itt – jegyzi meg mosolyogva.
– A ház számos közösségnek ad otthont: a fafaragóktól kezdve a Honvéd Egyesületen, a Határőr és Rendőr Nyugállományúak Egyesületén át a SZKES tánccsoportig, a Honvéd Kaszinó Városi Színpadáig. Rendszeresen működnek itt a salsa- és zumbaórák, a szenior tánccsoport, valamint a Hölgyklub is. Nagyon hálásak vagyunk azért, hogy számos civil szervezet és művészeti csoport a Honvéd Kaszinót választotta működési helyszínéül. Gyakran küzdünk helyhiánnyal, hiszen a meglévők mellett jóval nagyobb igényt is ki tudnánk szolgálni, ha több termünk lenne. A zenés, táncos próbák mellé sajnos nem mindig tudunk olyan előadásokat vagy foglalkozásokat tervezni, amelyek csendet igényelnek, ám igyekszünk mindezt átgondolt, rugalmas logisztikával kezelni. A Honvéd Kaszinó Színjátszó Körének a próbái itt zajlanak. Történetük 1999-ben kezdődött el a protokoll illemtan szakkörünk működésével. Jó pár, nagyon tehetséges, kreatív fiatal diák összegyűlt a házban, s miután a protokoll dolgait gyorsan elvégeztük, a csapat még szeretett volna tovább itt maradni. Megkérdeztük a színjátszás terén jártas dr. Dobó László tanár úrtól, ha alakítanánk egy színjátszó kört az összeverbuválódott közép- és általános iskolásokból, elvállalná-e a vezetését. Ő igent mondott, és jó sok évig sikeresen rendezte őket. Amikor az életkora miatt elfáradt, néhány évig Lengyák István tanár úr vitte tovább a szakkört, majd Szollár-Nikolics Zsanna csatlakozott a „társulathoz”. Aztán szép lassan kért rendezői feladatokat, és a kis csapatával kialakította a Kanizsai Fiatalok Közösségét, amibe beintegrálódott a Honvéd Kaszinó Városi Színpada is. A színjátszó próbáik a mai napig természetesen itt folynak nálunk, a táncos szekciók mentek át a Kanizsai Fiatalok Közössége önálló helyiségébe.
Az intézmény kilincsét hűségesen adja át egymásnak a különböző korosztály
A generációs közelítések nagyon szép példája a Honvéd Kaszinó – nyugtázza az igazgatónő. - A SZKES tánccsoportunkat Szécsényiné Kápolnás Edina vezeti, és icipici óvodásoktól a középiskolás lányokig alkotják, aztán következik az összes többi csoport egészen a szépkorúakig. Minden évben úgy zárjuk az évet, hogy a Honvéd Kaszinó Kuratóriuma meghívja a művészeti vezetőket és a csoportvezetőket egy vacsorára. Jóleső érzés megtapasztalni, hogy egymás munkája iránt érdeklődve összeülnek a terített asztalnál, és szeretetteljesen meghallgatják egymást – meséli Ildikó.
Az intézményvezetőt többször is megkeresték budapesti munkalehetőségekkel, néhány éve állásinterjúra is hívták, ám végül mindig a maradás mellett döntött. –Erősen kötődöm ide, még ha a lehetőségek sok tekintetben nehezebbek is, mint a fővárosban – vallja. Mint mondja, nemcsak az intézményhez, hanem a törzsközönséghez is erős szálak fűzik, azokhoz, akik rendszeresen látogatják a rendezvényeket, valamint a számos civil szervezethez, amelyeknek a Honvéd Kaszinó otthont ad. Szoros emberi kapcsolatok, barátságok alakultak ki, és legalább ilyen fontosak számára a kollégák is, akikkel hosszú évek óta együtt dolgoznak nap mint nap.
– Hogyan zárult a 2025-ös év, elégedett az elért eredményekkel?
– Szakmailag nagyon elégedett vagyok, és büszke a sok értékes rendezvényünkre. Szép, maradandó programokat sikerült szervezünk. Nem lehetek elég hálás azoknak a segítőknek – mint például Baráth Zoltán tanár úr, Baráth Yvette, Domján Attila –, akik a zenei rendezvényekhez rengeteg segítséget nyújtottak. Persze ide sorolhatom Halász Gyulát, a Magyar Jazz Szövetség tagját is. Valamint számos civil segítőnk nélkül nehezebb lenne: például Radics Róberttel több városi rendezvényt szerveztünk, azóta is nagyszerű a munkakapcsolat vele. Nagyon hálás vagyok ezért, mert minőségi rendezvényeket segítenek letenni az úgynevezett programasztalra. Köszönöm a kuratórium tagjainak és elsősorban Miskó János elnöknek, Körtvélyessy Attila alelnöknek a sok segítséget. Szakmailag tartalmas évet zárhattunk az irodalomtól kezdve a zene különböző műfajain át, és próbálunk megújulni. Fontos számunkra, hogy igyekezzünk új irányokba is elmenni. Nekünk nincsen programfinanszírozásra különösebben elkülöníthető forrásunk, hiszen mindig az az első cél, hogy az intézmény működhessen, nyitva lehessen, be tudjunk fűteni, a villanyt fel lehessen kapcsolni, a dolgozók bérét fizethessük és az itt működő csoportokat, szervezeteket fogadni tudjuk. Ez az alap. Minden más, amit ezen túl tudunk nyújtani, plusz egyéb rendezvények, kulturális programok az már mind nagy öröm, ha meg tudjuk szervezni. Persze mindez nem jöhetne létre Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata és polgármestere Horváth Jácint segítsége nélkül.
Az igazgatónő a szabadidejét nem kizárólag olvasással és kulturális programokkal tölti. A sütés-főzés mellett – a Kanizsai Futó Klub egykori alapító tagjaként – a futás is hosszú időn át mindennapjai része volt.
– Olvasni nagyon szeretek, képes vagyok egy ültőmben, akár reggelig kiolvasni egy könyvet. Szeretek koncertekre járni, és Budapesten, a régi ódon falak között működő színházakat, mozikat meglátogatni. Sok-sok évig megszállottan futottam. Egészen két évvel ezelőttig szinte majdnem minden reggel kifutottam a Csó-tóra. Ez olyan volt nekem reggelente, mint másnak meginni a kávét. A Kanizsai Futó Klub alapító tagjai közé tartoztam, de jó pár éve már nem vagyok tag. Nagyon sok országos versenyen vettünk részt. Később azonban már csak a magam kedvére futottam. Mindig keresem és kipróbálok különböző sportolási lehetőségeket, jártam edzőterembe is, de a futás maradt a nagy szerelem. Amikor ráértem, futottam, ilyenkor nagyon jókat lehetett gondolkodni. Állítom, a legtöbb ötletem futás közben született meg. Diákként az albérletben megtanultam sütni-főzni, s ha minden alapanyag megvan hozzá, akkor örömmel nekiállok. A mai napig nagyon szeretem az operát. Legutóbb a Müpában Verdi: Requiem című művét élvezhettem.
BAKONYI Erzsébet
(Megjelent a Kanizsa Újság 2026. január 14-ei számában.)
