Hétfőn már a listavezető PAFC érkezik

facebook megosztás

PTE PEAC R-Bus (8.) - Nagykanizsai Futsal Club (7.) 3-2 (1-1)

NB II Nyugati csoport férfi futsal-mérkőzés, 6. forduló. Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 70 néző. Vezette: Borbás (Bereczki, Minda). G.: Varga T. (3.), Huszty (22.,25.), illetve Nagy T. (1.), Szakmeiszter J. (29.)

Nagykanizsa: Szőke R. - Horváth E., Nagy T., Schuller, Szakmeiszter J. Csere: Szakmeiszter Á. (kapus), Losonczi, Koronczai, Szalai D., Kollár, Novák L., Pesti A., Budai L. Edző: Bagó Gábor.



Nagy Tamás (piros mezben) Pécsen már az első percben betalált a kanizsai futsalosok közül

Fotó: Gergely Szilárd

A nagykanizsaiak még az múlt hét szerdai csengeri Magyar Kupa-mérkőzésüket „lemondták”, a bajnokság legutóbbi fordulójában pedig Pécsre voltak hivatalosak. A helyieket az NB II-es futsal mérkőzés túlzottan nem hozta lázba, pedig aki kilátogatott, a 3. percre már két találatot is láthattak volna. A gólváltás után a tabellán a középmezőnyben tanyázó csapatok taktikai csatájának lehettek tanúi a jelenlévők, s ugyan egyik fél tartós fölényéről sem beszélhettünk a meccs kapcsán, a kanizsaiak megmozdulásaiban is volt veszély. Szünet után is érvényesült a gyors gól elve, csak éppen akkor kizárólag a hazaiak találtak be, melyre nem sokkal később „rárúgtak” még egyet, így már kettővel vezettek. Nyugodtabbak voltak a vendéglátók, a kanizsaiak pedig kissé lassan szövögették támadásaikat, amikor náluk volt a labda. Ugyanakkor a futsal sajátosságai közé tartozik az is, hogy akár biztosnak nevezhető előny is könnyen elolvadhat, így Szakmeiszter János szépítése után még bőven volt idő újabb gólokat szerezni, csak éppen már egyik fél sem tudott eredményes lenni, ami a baranyai „egyetemisták” sikerét jelentette.

- Sok kontralehetőségünk volt a találkozón, ezekkel viszont nem tudtunk élni, melyet a Pécs meg is büntetett – értékelt a dél-zalaiak trénere, Bagó Gábor. - Szurkolóinknak viszont köszönjük, hogy elkísértek és mindvégig biztattak bennünket.

Jövő hétfőn az NFC 20 órától a Zsigmondy-csarnokban azt a listavezető PAFC-t látja vendégül, mely listavezető a csoportban és soraiban futsalozik Kabát Péter is.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.