Megoldódhat az informatikus hiány

facebook megosztás

Vízkezelő berendezéseket gyártanak ebben a nagykanizsai üzemben. A Föld több pontján is elengedhetetlen eszközt komoly informatika rendszer irányítja, kevés azonban az olyan szakember, aki megfelelően tudja ezt kezelni.



Ezért is volt fontos a Hidrofilt Kft.-nek, hogy elinduljon egy új szak a PEN-en. Üzemmérnök informatikusból ugyanis náluk is hiány van. - Az informatikus kollégák azok, akik segítenek nekünk kialakítani azt a monitoring rendszert, amivel távolról figyelhetjük a berendezésünknek a működési paramétereit, esetleg be is tudunk avatkozni a rendszer működésébe. Ez mellett ugye egy nagyon fontos része egy ilyen vízkezelő rendszernek a PLC és az azon futó PLC program, ami irányítja az egésznek a működését. Ez egy nagyon-nagyon sok kihívással járó terület és rendkívül gyorsan fejlődik – fogalmazott Borsos Krisztina a Hidrofilt Kft. ügyvezető igazgatója. A Hidrofilt Kft. gyakorlati képzőhely is, így, akit érdekel ez a fajta rendszer, már felsőfokú tanulmányai alatt is megismerkedhet ezzel. A cég ráadásul nem kínál unalmas állást, ugyanis több tengerentúli országban is dolgoznak informatikusaik.



Vízkezelő rendszer

„Egy képzőhely lenne a mi cégünk, mivel országos csúcstechnikával rendelkező diszpécserközpontunk van, ez alkalmas erre.” Fejlett technológiával dolgozhatnak azok az informatikus jelöltek is, akik gyakorlati idejüket a Délzalai Vízműnél szeretnék eltölteni. A vizes cég is támogatta és fontosnak tartotta az új egyetemi szak bevezetését. Jelenleg ugyanis csak két informatikust alkalmaznak. - Informatikusokra folyamatosan szükség van a mi cégünknél is. Egy kollégánk természetesen részt fog venni ezen a képzésen, hiszen OKJ-s végzettsége van, nagyon ügyes szakember, de nincsen diplomája és nem árt, hogyha még egy diplomával alá tudja támasztani ezt a tudást – mondta Kassai Zoltán a Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt. elnök-vezérigazgatója.



A vízmű ráadásul állja a képzés költségeit, fontos ugyanis számukra, hogy kollégáik még tanultabbak legyenek. A Pannon Egyetem új üzemmérnök-informatikus képzésére február 15-ig lehet jelentkezni.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.