Tradicionális viselet lett a hónap műtárgya
Egy Nemespátróról származó asszonyi fejdísz lett a hónap műtárgya júliusban a Thúry György Múzeumban. A népviseleti darabot Kerecsényi Edit gyűjtötte az intézménynek az 1960-as években.
A nemespátrói hagyományos öltözék sokban hasonlított a gyöngyösnecces viselethez, azzal a különbséggel, hogy gyöngy helyett masnival és művirággal díszítették a fejdíszt – emelte ki Gyanó Szilvia. A viselet elkészítéséhez a selymet összehajtották, majd összetűzték, ezt követően díszítették. A masni színe meghatározta a viselőjének életkorát és státuszát is a faluban.
- Amikor férjhez ment egy lány, akkor kapott egy pirosat, de már akkor megkapta a feketét is. Minden ünnepnap másikat tett fel, egyszer pirosat, egyszer feketét, ahogy idősödött, úgy a pirosat teljesen elhagyta és csak a fekete volt az ő fején. 30-35 éves kor után már nem lehetett rózsaszínű a masniban és már csak kék masni volt hátul – fogalmazott Gyanó Szilvia, a Thúry György Múzeum néprajzos-főmuzeológusa.
A nemespátrói település lakói hagyománytisztelőnek számítottak, akik szigorú szabályok szerint élték a hétköznapjaikat. A hagyomány szerint minden nő menyasszony korában hat ilyen fejdíszt kapott, amelyeknek a viselésére szintén külön előírások vonatkoztak.
- A kiállított konty az ünnepi viselet volt, bár egy kicsit már viseltes, de még nem használták hétköznapra. Ezt úgy szokták, hogy megkapták a pirosat, megkapták a feketét, felváltva hordták őket ünnepnapokra. Ahogyan elrongyolódott, viseltebb lett, kopottabb lett, akkor már hétköznapra is felvették – tudtuk meg Gyanó Szilviától.
Gyanó Szilvia hozzátette, a nemespátrói szokás szerint minden családnak minimum négy ünnepi ruhát kellett elkészíttetnie viseletként.
K.T.
(Kép: Kanizsa Médiaház)