Mindnyájunknak el kell menni

Nem folytatom tovább az ismert Kossuth-nótát, azonban az idézett néhány szó éppen olyan fontos ma, mint két évszázaddal ezelőtt. Aki egészségügyileg alkalmas donornak, annak igenis el kell menni vért adni: egy véradással három ember életét menthetjük meg. A Vöröskereszt Sugár utcai épületében egész héten kaláccsal, süteménnyel, finom gyümölcsteákkal és még ízletesebb forralt borral, illetve más apró ajándékokkal, no meg, a szokásos kedvességgel várják a kanizsai véradókat.

Hazánkban a Magyar Vöröskereszt 1939 óta szervezi az önkéntes véradást, amelynek köszönhetően évente mintegy félmillió embertől vesznek vért. Hogy mit jelent a véradás a donornak, és mit annak az ismeretlennek, aki számára közel fél litert ad oda a véréből, önzetlenül? Egy véradó 3 beteg ember életét mentheti meg azzal, ha odanyújtja a karját, míg neki, élettani szempontból is rengeteg előnnyel jár az a félóra, amit eltölt a véradó állomáson. Megvizsgálja egy orvos, megmérik a vérnyomását, hemoglobin-szintjét, meghallgatják a tüdejét. A levett vért különböző ellenőrző vizsgálatoknak vetik alá, amelyből hamar kiderül, ha valaki általa nem tudott, fertőző betegségben szenvedne: ilyen például az HIV vagy a Hepatitis kórokozói. Azonban maga a vér levétele hat legpozitívabban a szervezetre, főleg a férfiak esetében: felfrissül, megújul a vérünk egy-egy „tűszúrás” után, amely, a hiedelemmel ellentétben egyáltalán nem fáj.

A levett, 4,5 dl vér ezt követően az Országos Vérellátó Szolgálathoz kerül, ahol elvégzik a megfelelő vizsgálatokat. A teljesen bevizsgált, megfelelő kódrendszerrel ellátott vérkészítményeket végül 6 Celsius-fokon tárolják, akár 40 napot is meghaladó ideig. Véradó mindenki lehet, aki egészséges, betöltötte a 18. életévét, de még nincs 65 éves, és testsúlya meghaladja az 50 kg-ot. Nők évente négyszer, férfiak évente ötször adhatnak vért. Két véradás között minimum 56 napnak kell eltelnie.

Nosza, kanizsaiak, ahogy azt az elején írtam: mindnyájunknak el kell menni…

Dr. Papp Attila