Orvosi hivatás testközelből – Mravik András előadása a BLG diákjainak

facebook megosztás

„A fehér köpeny mögött – Az orvosi hívatás útja a képzéstől a gyakorlatig” címmel tartott előadást Mravik András sebész szakorvos hétfőn délelőtt a Batthyány Lajos Gimnáziumban. A program célja volt, hogy a diákok jobban megismerjék az orvosi pálya kihívásait és rejtelmeit. 

A kanizsai gimnázium évek óta a Nemzeti Tudósképző Akadémia területi központja. Az NTA programjainak célja, hogy elismert szakemberek mutassanak be egy-egy területet, így feltétel az is, hogy gyakorló orvosok prezentáljanak a diákoknak, akik kórházlátogatáson is részt vesznek majd a jövőben. Az intézményben külön tagozat van a természettudományos tárgyak iránt érdeklődőknek, az orvosi pálya pedig mindig is népszerű volt a diákok körében. 

BLG

- Általában sikerrel is veszik az akadályokat. Ami miatt egy kicsit talán kevesebb leendő orvos vesz részt a képzésekben az az lehet, hogy ezek a tárgyak nem könnyűek. Tehát a biológia és a kémia is nehéznek számít a középiskolában, akik elszántak azok választják és akik érdeklődnek ezen szakmák iránt. Akik viszont érdeklődnek, azoknak mondhatjuk, hogy teljeskörűen be tudjuk mutatni, hogy mi kell ahhoz, hogy valakiből orvos lehessen – mondta el Györek László, a Batthyány Lajos Gimnázium igazgatója.

Mravik András a diplomája megszerzését követően Németországban szerzett szakképesítést, jelenleg pedig a városi kórház általános sebészeti osztályán dolgozik. A szakember a prezentációja során megismertette a hallgatóságot olyan konkrétumokkal, mint, hogy milyen képzéseket van lehetősége elvégezni azoknak, akik az orvosi pályán tanulnak tovább, de a területhez kapcsolódó sztereotípiákat, tévképzeteket is igyekezett megcáfolni. 

- Mivel főként a gyakorlati orvoslás érdekel, ezért nem az vagyok, aki tanítja, hanem inkább az, aki csinálja, ha élhetnék ezzel a mondással. De a szakma megköveteli, hogy az ember tudományosan is munkálkodjon, időnként előadjon. Úgyhogy volt már ilyen szerepem, tehát nem először állok pódium elé, de nem is ez tölti ki a hétköznapjaimat, hanem sokkal inkább az emberekkel való foglalkozás – árulta el Mravik András, a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház sebész szakorvosa. 

Mravik András hozzátette, tapasztalatai szerint az orvosi pályát az utóbbi időben több nő választotta, mint férfi. Az NTE programsorozatán belül a BLG-s diákok a jövőben is több, a természettudományokhoz kapcsolódó előadáson vehetnek majd részt. 

K.T.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.