Híradók
TV menü
Kanizsa TV Híradó - 2020. július 7.
A TERVEZETT ÜTEMBEN – Jól halad a Kanizsa Aréna építése
VERSENYRE IS KÉSZÜLNEK – Idén két turnusban tart napközis tábort a kajak-kenu klub
Kanizsa TV Híradó - 2020. július 6.
DALLAMOS HÉTVÉGE – Pénteken és vasárnap az Erzsébet téren, szombaton Zalakaros főterén fogadta zenés rendezvény a látogatókat
SZOMBATON SEM SIKERÜLT – Továbbra sem találják Mihalicz Jánost
Kanizsa TV Híradó - 2020. július 3.
ÉLMÉNYÚT AZ IDŐSEKNEK – Kisvasutazással és fagylaltozással köszönte meg a lakók kitartását a kanizsai idősotthon vezetése
VILLÁM, UFÓ VAGY GYEREKCSÍNY? – Gabonakör jelent meg tegnap Nagykanizsa határában
ÚJRA ITTHON – Napi két edzéssel készül a versenyszezonra Molnár Flóra
Kanizsa TV Híradó - 2020. július 2.
Közbiztonság – A karosi fürdőben és környékén ismét megnyílt a bűnmegelőzési iroda
Járvány után nyitás – Ismét vetítenek filmet a moziban és az első csoport megérkezett a múzeumba
Tűz – Gabonatábla kapott lángra Miklósfa közelében
Kanizsa TV Híradó - 2020. július 1.
Éjféltől már fizetni kell – lejárt az ingyenes parkolás időszaka Nagykanizsán is. Csütörtöktől ismét fizetősek lesznek a helyek
Kiképzés – 42-en kezdték meg a tartalékos kiképzést Nagykanizsán, a csapat közel fel nő.
Erzsébet táborok – Nagykanizsán négy iskolában 79 diák vendégeskedik a napközis táborokban
Kanizsa TV Híradó - 2020. június 30.
KONSTRUKTÍVABB LÉGKÖRBEN – A 10 napirendi pont közül kettő hozott vitát a folytatólagos közgyűlésen
KONCERTNYI ELISMERÉS – Zenével mondtak köszönetet a Filharmónia Rézfúvós Együttes tagjai az egészségügyi dolgozók helytállásáért
Kanizsa TV Híradó - 2020. június 29.
Folytatták – A múlt heti maratoni közgyűlés után, délután elég volt másfél óra a befejezéshez.
Vízimentők szárazföldön – Új mentőautót szereztek a balatoni vízimentők
Jazz-koncert – Éledezik a városi jazzélet, a Plakátházban tartottak örömzenét
Kanizsa TV Híradó - 2020. június 26.
MARATONI KÖZGYŰLÉS – Nem volt elég a 9 órás időkeret, hétfőn folytatják a tanácskozást a képviselők
FEJLESZTÉSEK – Műszaki átadást tartottak ma az M7-es körforgalomnál és a Principális-hídnál
Kanizsa TV Híradó - 2020. június 25.
Nincs fertőzött Nagykanizsán – Lecsengőben a járvány, de marad az óvatosság
Tovább szépül a belváros – A Deák téren is megkezdték a munkákat
Hogyan vigyázzunk a rózsáinkra? – Ez a virág ugyanolyan törődést igényel, mint a szőlő.
Kanizsa TV Híradó - 2020. június 24.
BIZOTTSÁGI MARATON – Egymást érték délután az önkormányzati bizottságok ülései
ÚJRANYITNAK A KIÁLLÍTÁSOK – Ismét látogatható a Thúry György Múzeum
PAPP FERENC 70 ÉVES – A városvédőt köszöntötték
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 129. oldal
- Következő oldal