Jövő év végéig be kell vezetni az MI-oktatást az iskolákban, de a mostani feltételekkel ez nagyon nehéz lesz

facebook megosztás

Egy nemrég megjelent kormányhatározat szerint Hankó Balázs innovációs miniszternek, Pintér Sándor belügyminiszternek és Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztosnak 2026. március 31-éig kell kidolgozniuk az ütemtervét az MI-oktatásnak a köznevelésben, 2026. december 31-ig pedig be kell vezetniük az MI-technológiát az iskolákban. Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke azonban a Népszavának azt mondta: jövő év végéig maximum a jogszabályi hátteret és feltételrendszert lehet felállítani, a gyakorlati oktatást nem.

Totyik szerint a hatékony oktatáshoz kelleni fog a teljes Nemzeti alaptanterv felülvizsgálata ás átdolgozása, a pedagógusok továbbképzése, az iskolai internethálózat bővítése, az elavult számítógépek és digitális eszközök cseréje, és a megfelelő jogszabályi környezet kidolgozása. Az MI-technológiák bevezetésével ráadásul az informatikusokra és az iskolai rendszergazdákra is több feladat hárul majd, így ez is szükségessé teszi a nevelést-oktatást közvetlenül segítők bérhelyzetének mihamarabbi rendezését.

A PSZ elnöke szerint a fenti témákra kell koncentrálni 2026 végéig, a gyakorlati oktatás csak ezek biztosításával kezdődhet el.

Idén ősszel már 60 szakképző intézményben indult MI-kurzus, a kormányzat szerint ehhez 60 oktató kapott felkészítést. Arról azonban nincs információ, hogy pontosan hogyan zajlik ez a kurzus, és mit tanulnak ott az illetékesek.

telex.hu

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.