A Balaton vízgyűjtő területének éves vízegyenlege a hosszú távú trendek alapján többletből hiányba fordult, a felborult évszakos egyensúly miatt pedig egy átlagos csapadékú tél már nem képes pótolni…

Új hidakkal és csónakkölcsönzővel is gazdagodott Zalaegerszegen a Gébárti-tó és környezete, amelyre csaknem 400 millió forintot költöttek - tájékoztatta a város önkormányzata az MTI-t. A Gébárti-tó…

Már dübörögnek a szilveszteri foglalások, és a karácsonyi napokra is megindult a kereslet. A trend ugyanaz, mint a korábbi években, vagyis elsőként a szilveszter telítődik, majd a karácsony, utána…

Kiemelkedő egyetemes értéknek nyilvánították azt a világörökség várományos helyszínt, amely a Balaton-felvidéket rejti. Ehhez kapcsolódóan készül egy Világörökség tanulmány, amely jelenleg is…

Idén komoly erőfeszítéseket tett a vízügy a Balatonban sokszor életveszélyessé váló víz alatti akadályok, horgászkarók begyűjtésére, valamint az illegális stégek, stégbejárók felszámolására – mondta…

Az országos megmérettetésre több mint 30 pezsgőt neveztek a készítők. A Garamvári Szőlőbirtok Furmint Brut 2019 pezsgő lett a legjobb a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Év…

Jótékonysági bált tartottak a zalaegerszegi Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány javára szombaton. A sormási rendezvény két szervezője Matyovszky Zsoltné, bölcsődei dolgozó és Simon…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.