Ez a fajta kezdi legkorábban, február elején az ívást, ebben az időszakban tilos kifogni ezt a ragadózót. Az ikrák 10-30 nap alatt kelnek ki, a táplálkozási szokásaik pedig növekedésükkel együtt…

Intenzíven havazott a délelőtti órákban Dél-Zalában, így persze szakadt a hó a Csónakázó-tó környékén is. Gyönyörű volt a víztározó a hóesésben, le is fotóztam… Bár most, mikor e sorokat írom, a…

A gyermekkor a leghatékonyabb időszak arra, hogy megalapozzuk gyermekeink egészségét, teljes életét. Ami aztán nemcsak az ő életükre, de még a következő generációra is hatással van! Az idén15 éves K…

Hagyományőrző disznóvágást tartottak Palinban. A szervezők ezzel a régi szokásokat szeretnék őrizni és továbbadni, emellett legalább ilyen fontos számukra a közösségépítés is. Múlt szombaton már a…

A tanári kar is vidám produkcióval készült az 50 éves Kőrösi-iskola hagyományos szülők-nevelők báljára. Az est bevételéből az intézmény számítástechnika termét modernizálják, ahová új bútorok és…

PETRA egy másfél-két év körüli ivartalanított, keverék szuka kutyus, tavaly november óta az állatmenhely lakója, az utcán találták. Méretéből adódóan akár lakásban is tartható, rendesen viselkedik…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.