Színes
Az előrejelzések szerint csütörtökön fokozott geomágneses aktivitásra lehet számítani. Vasárnap és hétfőn több tucat erős napkitörés következett be a 4366-os jelű hatalmas napfoltban. A Nemzeti…
A DogAtlonon négy és hat kilométeres távon együtt mérettethetik meg magukat gazdik és kedvenceik, a pálya teljesítését azonban víz, sár, homok és különféle akadályok nehezítik. A versenyen többféle…
Sok kisgyerekes szülő alkalmazza a babamasszázst, ami finom, apró mozdulatokról, jótékony simogatásról szól. A módszert oktatják is, tanfolyamokon lehet elsajátítani és tökéletesíteni. A svéd,…
Jelentős egészségügyi kockázatot jelent a gyerekekre a mozgásszegény életmód - hívta fel a figyelmet Szabó András, Semmelweis Egyetem II. sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának egyetemi tanára az M1…
Az iskolakezdés stresszt jelent a gyermekek szervezetének és a közösségbe kerüléssel megnő a fertőzéses megbetegedésekre való fogékonyságuk - mondta a Cseh Áron, a Semmelweis Egyetem I-es számú…
A harmincas éveik közepén járók magas vérnyomása és az agy későbbi károsodása összefügghet - számolt be a BBC egy friss tanulmány eredményeiről. A Lancet Neurology című…
A szakember a zalai, vasi paraszti gasztronómiát dolgozta fel, a több éves gyűjtőmunka után elkészült kiadványban több mint 100 recept található. A pénteki ünnepélyes bemutatón a Venesz-díjas…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 378. oldal
- Következő oldal