Azt természetesen mindenkit tudja, hogy a testmozgás jót tesz az egészségnek, és növeli a hosszú élettartam esélyét, de eddig nem igazán lehetett számszerűsíteni, pontosan mennyi mozgásra van szükség…

Huszadjára is kerek volt a répa Miklósfán. A két évtizedes múltra visszatekintő Répafőző Fesztiválon ezúttal 30 fajta ételkülönlegességet kóstolt meg a zsűri, a verseny végén pedig nemcsak a…

A mindennapi energiatudatosságról volt tegnap előadás a HSMK-ban. A programon gyakorlati példákról és mindenki számára megvalósítható energiahasznosítási módokról hallhattak az érdeklődők. Az…

Pulai Lászlóné Snuki, a Swans Balett és Tánciskola vezetője 37 éve szinte minden nap főz. Lányaival, Vikivel, Dorkával, valamint táncosaival és szüleikkel, több mint 10 éve részt vesz a kanizsai…

A madárénekek is divatszerűen változhatnak - mondta Garamszegi László Zsolt, az MTA, Ökológiai és Botanikai Kutató Intézet igazgatója.     A madárénekeket több éve kutató…

Már mintegy száz borászat adatai találhatók meg a magyar bor decemberben indult bor.hu című hivatalos honlapján - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség bormarketingért felelős szakértője. …

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) fehérjekutatóinak eredményei - amelyeket a FEBS Journal legutóbbi számában jelentettek meg - többek között segítenek tisztázni az S100 kalciumion-kötő…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.