Azt természetesen mindenkit tudja, hogy a testmozgás jót tesz az egészségnek, és növeli a hosszú élettartam esélyét, de eddig nem igazán lehetett számszerűsíteni, pontosan mennyi mozgásra van szükség…

Ismét használhatják a gyerekek a nagykanizsai játszótereket, miután a járvány miatt hozott korlátozásokon enyhített a kormány. A játékokat a VIA Kanizsa munkatársai letakarították, fertőtlenítették…

Azt gondolhatnánk, hogy a nyári nagy melegben az a legfontosabb, hogy minél kevesebb ruha legyen rajtunk. Ezeknek az anyaga azonban legalább annyira elemi tényező. A rosszul megválasztott anyagok…

Évről évre több kutya lehet érintett a szívférgességben, idén májusig már ugyanannyi állatot kezeltek a paraziták megjelenése miatt, mint tavaly egész évben összesen. A szúnyogszezon kezdetével nő az…

Évtizedek stabilitása után csaknem negyedével csökkent a magyarországi fehérgólya-állomány az utóbbi öt évben a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) felmérése szerint.  …

„Jusson eszünkbe, törékeny természeti kincsek között élünk, melyek védelme közös felelősségünk” – számos formában fogalmazták már meg a madarak és fák napjának jelentőségét, melyet minden évben május…

A tavalyi disznóöléskor megfüstölt köröm és a saját termésű bab felhasználásával készült bableves mellé darázsfészket sütött Wegroszta Zoltánné. A sütemény receptjét Ildikó még a Bazár-udvari szülői…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.