Idegenben vív rangadót vasárnap az FC Nagykanizsa. Gabala Krisztián csapata ahhoz a PMFC-hez látogat, amely egy ponttal áll mögötte a tabellán. Húsz forduló után rendkívül szoros a Dél-nyugati…
Fontos győzelmet aratott a Tungsram SE Nagykanizsa férfi kézilabdacsapata. Csalló Ádám együttese szombat este a listavezető Kalocsát fogadta. A kanizsai egyesületnek a megbetegedések miatt több…
Az FC Nagykanizsa NB III-as labdarúgó együttese Veszprémben zárta a bajnokság első felvonását, s a 3-3-ra végződött meccsük után a kanizsaiak a hetedik helyen zárták ezt a szakaszt. A nagykanizsai…
Magyarország, azon belül is Budapest adhat otthont a 2024-es Sakkolimpiának – újságolhatta büszkén Nádasi Tamás, a honi sakkszövetség alelnöke, egyben a Tungsram Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klub…
Fordulatos mérkőzésen ért el döntetlent az FC Nagykanizsa NB III-as labdarúgó-együttese Veszprémben, ahol a helyi VLS ellen játszottak Koller Zoltán tanítványai 3-3-at. VLS Veszprém (5.) – FC…
Az 1920-ban alapított Zalaegerszegi Torna Egylet százéves történetét, szakosztályait, sportolóit és eredményeit ismerteti az az új album, amelyet pénteken mutattak be a zalai megyeszékhelyen. …
Igazából már a második tavaszi fordulóval folytatódik az idény, valójában a rekord hosszúságú félszezonja végére érhet vasárnap az FC Nagykanizsa NB III-as labdarúgó együttese is, mely a VLS…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 457. oldal
- Következő oldal