Dupla előleg születésnapra

facebook megosztás

Az FC Nagykanizsa NB III-as labdarúgó együttese Veszprémben zárta a bajnokság első felvonását, s a 3-3-ra végződött meccsük után a kanizsaiak a hetedik helyen zárták ezt a szakaszt.

A nagykanizsai labdarúgó-csapat majdnem olyan fordulatos találkozón ért el döntetlent a VLS Veszprém otthonában, mint tette azt néhány héttel korábban a III. Kerületnél: ott 4-4-re végeztek, a bakonyi városban pedig 3-3-at játszottak Koller Zoltán tanítványai. A mostani mérkőzés akinek különösen emlékezetes lehet, Ekker Milán, hiszen mondhatni Mikulás-napi ajándékként duplázott, illetve négy nappal 22. születésnapja előtt két góllal lepte meg magát, s mindez pontszerzést eredményezett az FCN-nek.



Ekker Milán (piros-fehér csíkos mezben) az FC Nagykanizsa idei utolsó gólját szerezte tétmérkőzésen

Fotó: Polgár László

- Alaposan felkészültünk a veszprémi mérkőzésre, szerettünk volna győzelemmel befejezni az őszi szezont – fogalmazott a korábbi utánpótlás válogatott labdarúgó. - A meccs nem úgy indult, ahogy terveztük, korán hátrányba kerültünk, de mint már többször is előfordult ebben az idényben, sikerült fordítanunk. A találkozón később több szituációból is pechesen jöttünk ki. A második félidőben nagy erőket mozgósítottunk, mindent megtettünk a győzelemért, ugyanakkor sajnos ez most csak egy döntetlenre volt elég. Nagyon örülök a két gólomnak és annak szintén, hogy az ősszel többször is eredményes tudtam lenni. Számomra azonban mindig a csapat az első, így az a legfontosabb, hogy az együttes jól szerepeljen.

Az őszi szezon nagykanizsai szereplése mindenesetre jó kiindulási alap lehet a tavaszra.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.