Eseménydús első félidő után nyert az FC Nagykanizsa - frissítve!

facebook megosztás

Hátrányból fordítva 2-1-re verte a Szekszárdot az FC Nagykanizsa az NB III-as bajnokság 20. fordulójában. Gabala Krisztián csapata sikerével továbbra is a második helyen áll a Dél-nyugati csoportban.

A két csapat első meccsén 2-1-es szekszárdi siker született, a találkozó esélyesének mégis a hazai gárda számított. A kanizsai kezdőcsapatba  legutóbbi mérkőzéshez képest bekerült Tóth Márk, valamint a Majoson gólt szerző Vajda Roland is. Az első lehetőség a szekszárdi Brecska előtt adódott, majd a közönség főként kanizsai helyzeteket láthatott. A hazaiak lényegében egykapuztak és sorra dolgozták ki a lehetőségeket, amelyek azonban kimaradtak. A dél-zalaiaknak nem volt igazán szerencséje, mivel Lőrincz Bence a keresztlécet találta el, majd Vajda Roland két próbálkozása is kifelé pattant a kapufáról. A kihagyott lehetőségek akkor bosszulták meg magukat, amikor a gólkirály-jelölt Aréna Ármin fejesgóljával vezetéshez jutott a Szekszárd. A következő tíz perc nem hozott igazán veszélyes lehetőséget, a 39. minutumban azonban kiegyenlített a kanizsai csapat.

Az egyenlítő gólt szerző Eckl Patrik – akit az augusztusi szekszárdi meccsen kiállítottak – első alkalommal volt eredményes a bajnokságban. Két percig sem állt döntetlen az Olajbányász-stadion eredményjelzőjén: Lőrincz Bence és Ágics Péter egyaránt földre kerültek a kanizsai tizenhatosnál,  a játékvezető előnyszabályt ítélt, Vajda Roland pedig belőtte a hazaiak vezető gólját. A jó formában lévő játékos hatodszor volt eredményes a szezonban. Az eredmény a szünetig nem változott, így 2-1-el mehettek pihenőre a csapatok.

A szezon egyik legintenzívebb 45 perce után egyik tréner sem cserélt. A második félidőben jóval kevesebb eseményt lehetett feljegyezni, mint az elsőben. A Kanizsa a játékrész elején elveszítette Eckl Patrikot, a védőt ápolni kellett és bár úgy tűnt, folytathatja a mérkőzést, végül le kellett cserélni. A 77. percben a  csereként beálló Dragóner Filip előtt adódott egy nagy helyzet, de kapásból Bognár kapus kezébe lőtte a labdát, -majd János Norbert passzából ő is a kapufát találta el. A szekszárdiak igyekeztek támadni, lövéseik azonban nem találtak kaput, próbálkozásaik közül Ágicsé volt a legveszélyesebb. A Kanizsa végül megőrizte a 2-1-es előnyét és így győzelmet aratott hazai közönség előtt.

- Az első része volt az a része a találkozónak, amire számítottam. A második fele azt mondom, hogy kicsit értékelhetetlen. Bár ez csak nézőpont kérdése, részemről lezártnak tekintem ezt a találkozót. Ha úgy nézem, hogy ott kikaptunk 2-1-re, itt nyertünk 2-1-re, akkor léptünk előre, de nem vagyok maradéktalanul elégedett a mai teljesítményünkkel - mondta el Gabala Krisztián, az FC Nagykanizsa vezetőedzője. 

A szekszárdi csapat idegenben még nyeretlen a szezonban, ám 24 pontjával így is jó eséllyel pályázik arra, hogy az idény végén bennmaradjon. A csapat vezetőedzője szerint is eltérő képet hozott a meccs két félideje.

- Ezzel számoltunk, hogy a Kanizsa ránk fog jönni teljesen, azt gondolom, hogy amit játszottak az ült is nekik. A szerencse mellettünk volt, nyilván ha az első 20 percben kapunk három vagy négy gólt, akkor egy szót se szólhatunk. Szerencsére egy kontrából el tudtunk menni, gólt szereztünk, utána a Kanizsa azért egy kicsit visszavett a tempóból. Aztán találtak egy gyors gólt, tudtak válaszolni, az első félidő végén egy kétes szituációból – a játékvezető így döntött – meg tudták szerezni a vezetést. A második félidő nagyon ki-ki mérkőzés volt, ők sem jöttek úgy - árulta el Juhász Máté, a Szekszárdi UFC vezetőedzője. 

A Kanizsa 20 forduló után ugyanúgy 45 ponttal áll, mint az éllovas Kaposvár, a két csapatot a gólkülönbség választja el a tabellán. A következő fordulóban a piros kékek a harmadik helyen álló PMFC-hez látogatnak.

K.T.

foci

Visszavágott az augusztusi vereségért a Szekszárdnak az FC Nagykanizsa. Gabala Krisztián csapata hátrányból fordítva, a meccs nagyobb részében mezőnyfölényben játszva 2-1-es győzelmet aratott az Olajbányász-stadionban. A piros-kékek sikerükkel továbbra is a második helyen állnak az NB III-as bajnokság Dél-nyugati csoportjában. 

A szezon első felében meglepetésre 2-1-re verte a Szekszárd a Kanizsát, és a mostani vendégek a bajnokság mostani szakaszában is nehéz ellenfélnek számítottak. Az első  lehetőség a szekszárdi Brecska előtt adódott, de a Kanizsa jobban kezdte a mérkőzést: az első 25 percben Nemes Milán, Lőrincz Bence, Nagy Mihály Krisztián és Tóth Márk előtt is adódott egy kisebb-nagyobb lehetőség, Lőrincz Bence és Vajda Roland is eltalálta a kapufát egy illetve két alkalommal. Ahogyan az lenni szokott, a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat és a gólkirály-jelölt Aréna Ármin vezetéshez juttatta  a Szekszárdot. 

A Kanizsa mezőnyfölénye némileg alábbhagyott ezután, de a 39. percben Eckl Patrik révén sikerült egyenlítenie a hazaiaknak. Az előrehúzódó hátvéd, akit a két csapat első meccsén kiállítottak először volt eredményes az idényben. Három perccel később Vajda Roland is gólt szerzett és így a Kanizsa még az első félidőben meg tudta fordítani az eredményt. 

A második félidőben kevesebb eseményt láthatott a közönség. A szekszárdiak többször is helyzetbe kerültek, de nem tudták bevenni a kaput. A kanizsaiaknak megvolt az esélyük, hogy lezárják a mérkőzést, ám a lehetőségek ezen az oldalon is kimaradtak ( a csereként beálló János Norbert passza után Dragóner Filip szintén kapufát lőtt),  így 2-1-es hazai sikerrel ért véget a találkozó. A játékrész krónikájához tartozik, hogy az egyenlítő gólt szerző Ecklt sérülés miatt le kellett cserélni. 

A Kanizsa 20 forduló után ugyanúgy 45 ponttal áll, mint az éllovas Kaposvár, a két csapatot a gólkülönbség választja el a tabellán. A következő fordulóban a harmadik helyen álló PMFC lesz a kanizsaiak ellenfele, a rangadót idegenben kell megvívnia Vékony Viktoréknak. 

KÁLOVICS Tibor 

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.