Módosított időpont - Egy nappal korábban rendezik a meccset

facebook megosztás

Változott az FC Nagykanizsa egyik áprilisi bajnoki mérkőzésének időpontja. Az NB III-ban a feljutásért küzdő gárda eredetileg április 12-én fogadta volna a Pénzügyőrt, ám az MLSZ döntése értelmében az országgyűlési választások napján nem rendeznek futballmérkőzéseket.

FC Nagykanizsa

Az MLSZ júliusban készítette el a különböző bajnokságok versenynaptárát, ebben április 12-én szerepeltek NB I-es, NB II-es és NB III-as mérkőzések is. A szövetség versenybizottsága néhány napja a kezdési időpontok módosítása mellett döntött. Az FC Nagykanizsa-Pénzügyőr SE találkozót így április 11-én, szombaton 16 órától rendezik az Olajbányász-stadionban. A 24. forduló többi mérkőzése szintén ebben az időpontban kezdődik majd a harmadosztály Dél-nyugati csoportjában.

Érdekesség, hogy 2022-ben az NB III-as mezőny nagyobb része pályára lépett április 3-án, a választások napján, de a kanizsaiak Tatabánya elleni mérkőzése havazás miatt elmaradt és csak három nappal később rendezték meg azt a meccset.

K.T.

(Fotó: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.