Kultúra
Egész életében kötődött Nagykanizsához Wlassics Gyula egykori jogtudós, kultuszminiszter. A politikus életéről szóló nemrég megjelent kötetet mutatták be csütörtök este a Halis István Városi…
Huszadik alkalommal rendezték meg a Prósza- Bor- és Tamburafesztivált szombaton Tótszentmártonban.A Mura-menti település tradicionális programján a horvát dallamok és ételek mellett a helyi termelők…
A legfülbemászóbb operett slágerektől lesz hangos a Festetics-kastély mesés udvara. De nem csak a díszlet lesz lenyűgöző, hiszen az örökzöld dallamok sem úgy szólalnak meg ezen az estén, ahogy a…
A júliusban bemutatott lelet a Romlottvár 2010-es feltárása során került elő. A tokfélék családjába tartozó tengeri hal ívásra a folyókhoz vonul és a folyamszabályozási munkálatok előtt a Dunában is…
A Kanizsai Zeneiskoláért Alapítványt 31 éve, 1992-ben alapította az OTP Bank Dél-dunántúli Régió nagykanizsai fiókja azzal a céllal, hogy az akkori városi zeneiskolát támogassák. Koncerteket,…
Hétvégén Balatonlellén gálaműsorral a Magyar Nemzeti Cirkusz, Zamárdiban világrekor kísérlettel és kardnyelővel a Richter Flórián Cirkusz, Budapesten pedig a Fővárosi Nagycirkusz a sztyeppék…
A Karos Fúvószenekar, a Dísz tér és a MenDan Hotel is idén jubilál. A programon mintegy 150 zenész lépett fel, amit egy térzenével nyitottak meg a strandon, végül a születésnapos téren folytatódott…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 93. oldal
- Következő oldal