Két ametiszt lett a hónap műtárgya a Thúry György Múzeumban.

facebook megosztás

A kiállított ásványok az erdélyi Kohóvölgyből és Erzsébetbányából kerültek a múzeum gyűjteményébe a 20. század első évtizedében.

Az ametiszt a kvarcváltozatok közül az egyik legkedveltebbnek számít, a hagyomány szerint régen amulettként is viselték. A népi hiedelmek úgy tartották, a kövek a józanságot szimbolizálták és megvédték tulajdonosukat a részegségtől, valamint a tiszta gondolatokhoz és a bölcsességhez is köthetők. A szilícium-dioxid színezetét a benne található vas-titánból és mangánból nyeri, tiszta állapotban drágakőnek számít. A kiállított darabok több mint 100 éve gazdagítják a kanizsai közgyűjteményt.  

– Mindkettő a mai Romániából, Máramaros megyéből került elő, még nagyon régen, nem tudunk az előkerülésük körülményeiről semmit sem. Csak annyi szerepel, hogy a múzeum régi gyűjteményéből származnak, vagyis a II. világháború előtti időszakból kerültek be a múzeumba és egy elfeledett sarokban találtam meg ezt a két gyönyörűséget – mondta el Szmodics-Tugya Beáta, a Thúry György Múzeum történész-muzeológusa.

Az ametiszt népszerűségének oka, hogy számos színváltozatban fellelhető és világszerte elterjedt. A nagyobb méretű, csaknem 2,5 kilogramm súlyú kován is felfedezhetőek lila kristályok, a kisebb méretű darab 4x2,5 centiméter nagyságú és élénkebb lila színű. - A mai Magyarország területén Telkiben, Gyöngyösoroszi területén kerülnek elő. Természetesen nem olyan hatalmas mennyiségben, mint mondjuk Brazíliában, Uruguayban, tehát Dél-Amerika területéről vagy Szibériából. Ez egy meglehetősen olcsó ásvány, azért is mert nagy mennyiségben található a világ több pontján. Régészetben nem nagyon szokott előkerülni – tette hozzá Szmodics-Tugya Beáta.

A hónap műtárgya augusztus végéig tekinthető meg a Thúry György Múzeumban.

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.