Újabb nagysikerű koncertet adott a Honvéd Kaszinóban a Riverwalk Jazz Band vasárnap este. Farkas Norbert, felesége Clotile és zenésztársai segítségével egy jazztörténeti utazásra hívta a közönséget.…

Idén húsz fiatal vesz részt a Zala Megyei Horvát Nemzetiségi Önkormányzat regionális hitéleti és zenei táborán. A rendezvényt Tótszerdahelyen, a Fedák-kúriában tartják. A program célja, hogy a…

Péntektől vasárnap estig ingyenesen látható a Nemzeti Filmintézet streamingplatformján, a Filmión hat alkotás, amelyekben közös, hogy a Balaton partján játszódnak.     A…

Ötvenhatan vesznek részt a Magic Ritmo tánccsoport eheti táborán a Honvéd Kaszinóban. A négy korosztály az öt nap során különböző oktatásokon fejlesztheti tánctudását. Első alkalommal vesznek részt…

Nincs jelentős hatással a nagykanizsai mozi látogatottságára a filmek internetes megjelenése. A legtöbb esetben a mozipremier után néhány héttel az alkotások többsége már legálisan is elérhető…

Szeptember 9-én és 10-én rendezi meg az idei Város Napját a Kanizsai Kulturális Központ. Az esemény előkészítése jelenleg is zajlik, Kovácsné Mikola Mária az intézmény vezetője úgy fogalmazott, hogy…

Robbantottak egy laborban, terápiás kutyákkal ismerkedtek, kézműveskedtek ma pedig ellátogattak a Kanizsa Médiaházhoz. A Raffi Tehetségműhely és Tanoda idén is megszervezte a Csak csajok táborát,…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.