Újabb nagysikerű koncertet adott a Honvéd Kaszinóban a Riverwalk Jazz Band vasárnap este. Farkas Norbert, felesége Clotile és zenésztársai segítségével egy jazztörténeti utazásra hívta a közönséget.…

Ziegler Németh Ferenc festőművész alkotásaival ismerkedhetnek meg a Palini Inkey Boldizsár Általános Iskola tanulói. Az új tárlat a Ludvig Nemzetközi Művésztelep közreműködésével nyílt meg az…

 A „Nép ellensége” című darab a gulagtúlélő szenvedéseit tárja az érdeklődők elé. Rohr Magdolna nyolc évet töltött embertelen körülmények között szovjet átnevelőtáborban. A negyvenperces…

 A kiállított tárgyak – amelyekre a szüreti időszak miatt esett a választás - Nemespátróról, a Látóhegyról, a Vajda-Cserfő hegyről és a Szentmihályhegyről származnak. A XIX. században…

Horvát régészek egy több mint 2000 éves római hajóra bukkantak a tengerben az észak-dalmáciai Sukosánnál, mindössze kétméteres mélységben - közölte Mladen Pesic, a zárai (Zadar) Vízalatti Régészeti…

Zala megye szépségét megmutatni, felhívni a figyelmet a körülöttünk lévő természeti adományra - ez volt a célja Balázs Ádám első kiállításának. Az ifjú fotós a hétvégén mutatott be a környéken…

A Magyar Éremgyűjtők Egyesületének Zalai Csoportja a hétvégén rendezte meg hagyományos, őszi börzéjét. A szokásokhoz híven nem csupán cserére és adás-vételre volt lehetőség, egy kiállítás is emelte…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.