Kanizsai hírek
A Zalagyöngye Táncegyüttes táncházával és a Nagykanizsai Fúvószenekar koncertjével telt a koraeste az augusztus 20-i ünnepségen. A programok népszerűnek számítottak a kanizsaiak körében. A hivatalos…
Hiába próbálják meg elkendőzni, számos intézmény tanárhiánnyal küzdött az elmúlt évben – jelentette ki stábunknak Gábris Jácint. Az ÉVE önkormányzati képviselője úgy fogalmazott, a pedagógusi bérek…
Egyre szigorúbban sújt le a falopások elkövetőire a törvény, és a többség szerint ez visszatartó erőt képez a tolvajoknál. Kreiner Roland, a Zalaerdő Zrt. termelési igazgatója úgy tapasztalta, az…
Havonta legalább 300 ezer forint szükséges a megélhetéshez egy főnek a megkérdezett kanizsaiak szerint. Januárban kiutalták az első emelt összegű minimálbért és garantált bérminimumot, amit azonban a…
Szerdán érkezett a szomorú és tragikus hír, elhunyt mindenki Tóni bácsija, a Monostori, azaz a Monyi ikonikus kocsmárosa és tulajdonosa, az egykori Mustang együttes basszusgitárosa. Horváth Antal 77…
Újabb nyolc honvédségi lakás felújítása kezdődik, ezúttal a Városkapu körúton. Az önkormányzat még tavaly írt alá megállapodást a Honvédséggel 22 lakásról, amiknek az átvételét és a felújítását…
Fontos kezdésnek leszögezni, hogy sem a szerkesztőségünk egyik sarkában, sem e sorok szerzőjének hátsó udvarában nincs svájci bubiskanna. De maradva az Üvegtigris klasszikusánál, az utóbbi hónapokban…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 389. oldal
- Következő oldal