Rangos elismerést vehetett át Cserti Tibor

facebook megosztás

Podmaniczky-díjjal ismerte el Cserti Tibor munkáját a Ráday Mihály Város- és Faluvédő Szövetség. A Nagykanizsai Városvédő Egyesület elnöke hazánk építészeti értékeinek megóvásában végzett kimagasló munkája miatt vehette át az elismerést. 

A díjat a szövetség az éves közgyűlésén adja át. Az elismerésre a helyi egyesületek terjeszthetnek fel jelölteket. Kanizsaiként többen kaptak már Podmaniczky-díjat, köztük Lovrencsics Lajos, Cserti Tibor elődje. A korábbi közgazdász és bankár 2005 óta tölti be a helyi városvédők elnöki tisztségét, így úgy látja, hogy ez a díj az elmúlt két évtizedet is minősíti, de hozzátette, az elismerést a kollégái érdemének is tartja. Célja, hogy a következő években is hasonló minőségű munkát végezzenek az egyesületnél. 

Cserti Tibor

- Úgy gondolom, hogy ez minél inkább munkára kell, hogy serkentsen bennünket. Felhívni arra a figyelmet, hogy talán értékes a munkánk és még jobban kell törekedni arra, hogy szélesebb körben megismerjék az egyesületet, a fiatalokat bevonjuk jobban a munkába és szebbé tenni, gyarapítani a közösségi életünket ezáltal – mondta el Cserti Tibor, a Nagykanizsai Városvédő Egyesület elnöke. 

K.T.

(Kép: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.