Munkálatok kezdődnek a Tripammer Gyula utcában. Igaz ez még csak a tervezett útfelújítás előkészítése. Korábban már beszámoltunk arról, hogy a várostól elvett beruházást a Magyar Közút fogja…

Az intézmény minden évben megrendezi a patrocíniumot, azaz a szent atyai pártfogásának ünnepét. Ezt megelőzően az alsósok egész héten a rendalapító életét, munkásságát dolgozzák fel, a cél, hogy…

Javában tart az M70-es gyorsforgalmi út kétszer kétsávossá fejlesztése Letenye és Tornyiszentmiklós között. Az egyik napilap mai száma és az új autópályáról írt összefoglaló is belekerült abba az…

A Kilátói és a Zengő úton már javában dolgozik a VIA Kanizsa Zrt. A beruházást az önkormányzat rendelte meg, a munkával még novemberben végeznek a szakemberek. - Vannak olyan szakaszok, ahol…

Nagy a sürgés forgás a ferences rendi kolostorban. Az önkéntesek már hetek óta pakolják a különféle holmikat, napokon belül már az új helyükön tevékenykednek. Az önkéntesek fájó szívvel hagyják itt a…

Sportnapot szervezett a hétvégén a Palini Általános Iskola sportnapot, amelyre szeretettel várták a mozogni vágyó tanulókat, felnőtteket, s a leendő első osztályosokat. - Ez egy jó alkalom volt…

Előadásokkal és kiállítással ünnepelte születésnapját a tízéves Világkuckó a Honvéd Kaszinóban. Természetföldrajz, kultúra és csillagászat – szinte nem volt olyan téma, amit az Amerika-nap előadói ne…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.