Minden, ami Amerika

facebook megosztás

Előadásokkal és kiállítással ünnepelte születésnapját a tízéves Világkuckó a Honvéd Kaszinóban.

Természetföldrajz, kultúra és csillagászat – szinte nem volt olyan téma, amit az Amerika-nap előadói ne érintettek volna. Barsy Rita, a celldömölki Kemenes Vulkánpark munkatársa a közép-amerikai tűzhányókról, valamint a legizgalmasabb vulkánkitörésekről árult el érdekességeket.

Az előadások közti szünetekben az Eraklin Táncklub Egyesület tagjai latin táncokkal gondoskodtak a hangulatról, az előtérben pedig tematikus kiállítás várta az érdeklődőket. A zászlók, szalvéták és korabeli autómodellek több gyűjtőtől származnak, többek közt Gelencsér Gábortól. – Az egyik kedvenc olvasmányom a Pan American Highway volt. Ezért is kapta ez a rendezvény az Alaszkától Tűzföldig címet, ugyanis a pánamerikai főútvonal az eredeti tervek szerint Alaszkától egészen a Tűzföldig vezetett volna. Ez nagyjából meg is valósult, tehát végig lehet rajta autózni, egy nagyon érdekes kalandtúra lehet. Egyetlen olyan, 160 kilométeres szakasz van, ahol nem lehet utazni: ez Panamában a Darien Gap nevű, őserdővel borított rész, ami áthatolhatatlan – fogalmazott az est házigazdája.

Az Amerika-nappal a szervezők a Világkuckó tízéves jubileumát ünnepelték. – Gelencsér Gábor ötlete nyomán kezdtük el annak idején ezt a rendezvénysorozatot, aztán egyre nagyobb formátumú rendezvényeket sikerült megvalósítani. Nagyon hálás vagyok neki, mert szenzációs dolgokat búvárkodik elő, és olyan előadókat talál, akik általában a közönség számára is ismeretlen témákkal foglalkoznak – mondta el Halmos Ildikó, a Honvéd Kaszinó igazgatója. A világ körüli utazás Amerikával még nem ér véget, hiszen még sok felfedezni való hely vár arra, hogy bemutassák a Világkuckóban.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.