Első körben 63 új hallgatót vettek fel a Pannon Egyetem Nagykanizsa Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központba. Gerencsérné Berta Renáta, az intézmény főigazgatója elmondta, ez a szám a pótfelvételi…

Őrzik a tollfosztás hagyományát a MAMIK. A VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház dalköre ezúttal a Kultúrházak Éjjel-Nappal rendezvénysorozat részeként mutatta meg, milyenek voltak régen munkával és…

Egész nap a billentyűzetet és az egeret csattogtatták a fiatalok a Pannon Egyetem nagykanizsai kampuszán. Nem véletlenül, hiszen mindegyik csapatnak az volt a célja, hogy a lehető legjobb programot…

A már 26. alkalommal megrendezett országos programra azon városok kapnak meghívást, amelyek termékeikkel, illetve fesztiváljaikkal kivívták a közönség és a turisztikai szakma legjobbjainak…

Urunk bemutatása – Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe van ma. Ebből az alkalomból gyertyát szentelnek a szentmiséken; így történt reggel a Felsőtemplomban is. A gyertya az egyik legrégebbi jelképe…

Már van ok az aggodalomra is, ugyanis január második felében elindult a nedvkeringés a szőlőkben. A szakember nem ajánlja a korai metszést, mert az elmúlt tíz évben hatszor is volt késői fagy a…

Vízkezelő berendezéseket gyártanak ebben a nagykanizsai üzemben. A Föld több pontján is elengedhetetlen eszközt komoly informatika rendszer irányítja, kevés azonban az olyan szakember, aki…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.