Péntek délután a kisbíró is kidobolta a hírt, kezdetét vette az idei Kanizsai Bor és Dödölle Fesztivál. A két napos eseményt immár a 19. alkalommal szervezi meg a város. A kisbíró is hírül adta az…

A Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény lakójának Dénes Sándor polgármester is gratulált a kerek évfordulóhoz. Lancsák Lajosné 1928. augusztus 19-én született, egy éve él a Nagykanizsai…

A kétnapos megmérettetést szeptember 13-án és 14-én rendezik majd a Medgyaszay Házban. 2013-ban fogott össze először Nagykanizsa önkormányzata, Idősügyi Tanácsa, valamint az Aquaprofit-NTSK vezetése…

Csorba Tamás plébános prédikációjában azt mondta: Isten társai tudunk lenni abban, hogy a világot üdvözítse, hogy a Szentlélek erejével eszünkbe juttatja az ő szavait. Hozzátette: gondolkodjunk…

Az Erzsébet téri programok és koncertek között minden korosztály talált kedvére valót. A koncertek sorát a Harangláb Népzenei Együttes és Vajda Margit fellépése nyitotta, zenéjük igazi családi…

A tervek szerint a légi gyérítést napnyugta előtt másfél órával kezdik meg a szakemberek, a földit pedig alkonyat után. Emberre, melegvérű állatokra a hatóanyag nem káros, csak és kizárólag a…

A héten a következő helyszínen várja a véradókat a Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Területi Szervezete:  2018.08.24. 14:00-18:00 Kanizsa Centrum 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.