Péntek délután a kisbíró is kidobolta a hírt, kezdetét vette az idei Kanizsai Bor és Dödölle Fesztivál. A két napos eseményt immár a 19. alkalommal szervezi meg a város. A kisbíró is hírül adta az…

A Zrínyi utca Ady utcai csomópontjában már szeptember végén végeztek, majd az Ady utca és a Csengery út közötti szakaszon folytatták a felújítást. Tegnaptól már a Zrínyi utca és Csengery út…

A nagykanizsai üzem Európa legnagyobb lámpagyára, így az egész kontinensen egyedülállónak számító technikákat, valamit felszereléseket tekinthetnek meg az érdeklődők. – Nagykanizsán van Európa…

Vercz Szilvia alkotásaiból nyílt kiállítás a Rozgonyi-iskolában. Az intézményben két évig tanító képzőművészt a diákok irodalmi-zenés műsorral köszöntötték. Mint az a megnyitón elhangzott, a…

Caritas Hungarica Díjat kapott Tulman Gézáné. A kiskanizsai Sarlós Boldogasszony Plébánia karitászcsoportjának vezetője szervező és közösséget összefogó munkájáért vehette át az elismerést a…

Bakosné Csaba Ágnes csaknem háromszáz darabos gyűjteményét lehet megtekinteni. Ezek közül egyébként egyik sem való lábra, mindegyik valamilyen használati vagy dísztárgy. A különleges kiállítás a…

Elismerték a szociális szférában dolgozók munkáját. Az önkormányzat szerda délután tartotta hagyományos ünnepségét a szociális munka napja alkalmából. A rendezvényen elismeréseket is átadtak, azt…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.