Belföld-külföld
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Digitális Tudatosság Programjának keretében több fontos témára is felhívja az iskolások, gyerekek, illetve a szülők figyelmét. Most egy edukációs kampány keretében,…
Idén is kérhető iskolás lányoknak a méhnyakrák elleni védőoltás - mondta az egészségügyért felelős államtitkár. Ónodi-Szűcs Zoltán közölte, hogy a kétadagos oltóanyag azoknak lesz ingyenes, akik…
Nagykanizsára is megérkeztek a centenáriumi emlékfutás résztvevői. A Nagy Háborúban elesett hősök előtt tisztelgő katonák Budapesttől Caporettóig futnak, ezzel emlékezve a 12. isonzói csata győztes…
A szegénységből a munka, az adócsökkentések és a családok támogatása a kivezető út - hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az MTI-nek adott nyilatkozatában.…
Az ENSZ Közgyűlése negyedszázaddal ezelőtt, 1992-ben nyilvánította a szegénység elleni küzdelem világnapjává október 17-ét. Ez a nap a szegénység és a nyomor felszámolásának szükségességére hívja fel…
A Griff Bábszínház társulata a tajvani Tajpejben a New Born elnevezésű szakmai rendezvényen mutatja be a babaszínházi programját október 27. és 29 között - jelentette be Szűcs István igazgató. A…
Gyerekekre veszélyes eszközöket vont ki a forgalomból a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium akkreditált laboratóriuma. Az NFM összesen 67 gyermekkerékpár, kerékpáros gyermekülés, gördeszka, görkorcsolya…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 1557. oldal
- Következő oldal