Péter Árpád: Októberek

Volt az, amelyikben megtoroltak, bitót ácsoltak, kivégeztek. És volt az, amelyikben visszavették az országot, néhány napra ledobták a rabigát. És volt az is, amelyikben (nap)csodát láttak, sok-sok fontos üzenet után, miközben dörögtek a fegyverek. 1849. 1956. 1917. Pest és Arad. Budapest s megannyi város, falu. Fátima.

Valami összeköti az októbereket.

A remény. A hit. Az összekulcsolt kéz.

Persze, nem mindegy, hogy valaki kivégzésre várva rogy térdre, netán a szabadság mámorában ünnepel így, vagy az addig csak gyermeki kitalációnak tartott mennyei gyönyörű nő láttán, megtérve könyörög. A lélek vágyódása azonban ugyanaz; út a magasztos felé. Fátima óta azonban tudjuk, nem csupán az a fontos, ami a szemnek láthatatlan. 

Az októberek történelme arra tanít, nemcsak meghalni érdemes valamiért, hanem élni is. Legyen az a szabadság vagy a hit, profánabb, földhözragadtabb textussal, a barátság s a szerelem. A Költő úgyis visszatér (ejtsd: szabadság, szerelem). A világtörténelemben elveszik az ember, ám, paradoxon, ember nélkül nincs se világ, se történelem.

Mutatis mutandis lehetne ez jó is, hisz’ ki van találva. Csak elrontjuk, elrontják. Mert mindig vannak Haynauk, Sztálinok, Kádárok, Biszkuk. Akadnak, kiknek drágább rongy élete, s 30 júdási ezüstpénzért még az anyjukat is eladnák, nemhogy a hazát, a nemzetet: labancnak, kommunistának, brüsszelitának, tőzsdespekulánsnak; mindegy. Az árulás kifordított subája csak egy ruhadarab, amely kívül-belül ugyanúgy mocskos. Lemossuk a gyalázatot?! Vagy mindig győz a gyilkos golyó, kivégzőhelyen, pesti flaszteren?

A Rózsafüzér Királynője a megtérésre biztatott. Száz év telt el, s ugyanezt akarják most tőlünk az iszlám nevében is. De micsoda különbség?! Harcol a menny és a pokol, akárcsak ’49-ben s ’56-ban. De nem ez az utolsó ütközet, abban csak a kommunisták hittek – ha egyáltalán… -, hogy ez a harc lesz a végső.Lófaszt, mama!

A jó hír az, hogy Nyugatról és Keletről, mint 1849-ben, valószínűleg nem támadnak megegyszerre bennünket, ma ugyanis más a politikai logika, bár azért akadnak, akik szívesen bitót ácsolnának a renitens magyaroknak, vagy ha azt nem is, átszabnák évezredes kultúránkat, létezésünket.

S bár a Nyugat átverhet, cserbenhagyhat, mint ’56-ban is (meg még de hányszor!), ám szovjet tankok vélhetően nem jönnek, maximum ha rossz GPS-koordinátát kapnak.A Szűzanyának tett Szent István-i fogadalmunkat azonban nem árt megerősíteni, akár nap mint nap, mert aki (vagy amely nemzet) Mária oltalmában áll, ugyan nehézségekkel szembesülhet, de el nem bukhat. Corpus delicti: létezünk.

S az sem baj, ha a fátimai pásztorgyerekek fohászát megtanuljuk, imádkozzuk:Ó Jézusom, bocsásd meg bűneinket, ments meg minket a pokol tüzétől, és vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik legjobban rászorulnak irgalmadra.