Gyilkos igazságok

facebook megosztás

Gyurcsány Ferenc volt Nagykanizsa vendége kedden. Az egykori politikus könyvbemutatóra várta az érdeklődőket, ahol második regényét a Gyilkos igazságok című művet ismerhettek meg a kanizsaiak a Honvéd Kaszinóban.

A krimi jellegű könyv alcíme: Lehet-e bűnnel szolgálni az igazságot? – alapkérdésként utal a könyv témájára. Az esemény több szálon fut és kitalált helyszíneken játszódik. Tematikai felépítésében, témájában kapcsolódik az író előző könyvéhez.

- Egy európai egyetemi nagyvárosban játszódik a történet, különleges dolgok játszódnak le, rejtélyes esetek, de közben a dilemma minden ügyben ugyanaz, hogy meddig mehetünk el a saját igazságunk érvényesítésében, bármennyire is ezek az igazságok ad absurdum helyénvalónak tűnnek, vagy aki gondolhatja, hogy ezek helyénvaló igazságok. Hol van ennek a határa? Ezek a dilemmák szövik át, de közben sok minden ott van: bevándorlók, istenhit, muszlimok, művészet és sok apró érdekes történet, hogy fenntartsuk az olvasó érdeklődését - árulta el Gyurcsány Ferenc. 

Gyilkos igazságok

A történetekben a bűn igazolást, igazságot keres magának, a sok szálon futó, lendületes könyv alapvető társadalmi kérdéseket is feszeget. Mindezekről a szerzővel Horváth Jácint és Halmos Ildikó beszélgetett.

– Először az ember azt gondolná, hogy valami skandináv krimibe pottyant, aztán a földrajzi elhelyezkedés nincs pontosan megnevezve. A város, ahol játszódik, valahol Nyugat-Európa közepén, Észak-Olaszország környékén helyezhető el, ahogy a szerző is említette korábban. Egy nagyvárosban játszódik, hiszen nagyon sok cselekmény, nagyon sok szereplő és nagyon sok találkozás van benne, és rengeteg dilemmát feszeget a krimiszálak feltárása, megoldása vagy éppen nem megoldása során. Sok ideológiai szál is megjelenik - fogalmazott Horváth Jácint. 

A polgármester szerint minden életkorban másképp értelmezhető a könyv: generációkon átívelő mű, amely a Kereszt halála című könyv folytatásaként is felfogható. A könyvbemutatónak a Honvéd Kaszinó adott helyet, amely évtizedek óta felvállalja és népszerűsíti a különleges könyvek megismerését.

- Érdekes gondolatnak találtam, hogy „na, nézzük meg, egy volt közéleti szereplő mit ír”, milyen krimit. Elolvastam, és meg kell mondjam, majdhogynem letehetetlen: fordulatos, szövevényes, cselekményes, nagyon könnyen olvasható könyv. Én magamban „okos kriminek” neveztem el, ugyanis rengeteg ismeretanyagot közöl művészettörténelemről, zenéről, zeneelméletről, építészetről, gasztronómiáról – ezt nagyon érdekesnek találtam. Gondoltam, mutassuk be - tudtuk meg Halmos Ildikótól, a Honvéd Kaszinó vezetőjétől. 

A szervezők szándéka szerint az író–olvasó találkozón a közéleti személyiségből lett szerző írói minőségében vett részt. A résztvevők kérdéseket tehettek fel a könyvvel kapcsolatban, a beszélgetést pedig a szervezők felolvasásokkal tették még érdekesebbé.

R.H.

(Fotók: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.