Bál, hagyomány, fejlesztés – a Zrínyi diákjaiért
A Zrínyisek az István Park Hotelben rendezték idei alapítványi báljukat. A bevételt az iskola eszközeinek fejlesztésére, az idegennyelv- és digitális oktatás támogatására, valamint a tanulmányi és sportversenyek ösztönzésére fordítják.
Az együttműködés méltó koronája maga a közösség volt, amely életre hívta és megtöltötte tartalommal a rendezvényt: az est folyamán a nyolcadik évfolyam tanulói elegáns bécsi keringővel varázsolták el a közönséget, míg a pedagógusok egy vidám, humoros jelenettel gondoskodtak a vendégek felszabadult hangulatáról.
- Az összefogást és az összetartozást szeretnénk hangsúlyozni, valamint azt, hogy akik itt jelen vannak és részesei ennek a bálnak, mindenki hozzájárul a fő célunkhoz. A célunk nem más, mint az iskola programjainak és technikai feltételeinek fejlesztése, bővítése. Bízom benne, hogy a következő alapítványi bálon örömmel és büszkén tudjuk ismertetni az elért eredményeket a szülőkkel - mondta el Tulman Géza, a Zrínyi Miklós Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola igazgatója.
Az alapítvány elnöke szólt a beérkezett számos felajánlásról, amelyek jelentősen hozzájárultak a rendezvény sikeréhez.
- Az iskolának vannak korlátai, és az alapítvány ezt hivatott kiegészíteni. A cél, hogy a gyerekek számára eszközöket, sporteszközöket, taneszközöket és egyéb elektronikai eszközöket szerezzünk be, amelyekkel könnyebbé, hatékonyabbá és jobbá tehetjük az oktatást - árulta el Pusztainé Róka Viktória, a Nagykanizsa Zrínyi Miklós Általános Iskoláért Alapítvány elnöke.
Támogatói jegyekből, egyes szolgáltatók hozzájárulásából és a tombolából befolyt összeg jelentős bevételt biztosít az alapítvány számára.
- Három pillére van az iskolának és a köznevelésnek: a gyerekek, az iskolavezetés a tanári karral, valamint a szülők, azaz a szülői háttér. Az iskolával nagyon komoly és mély együttműködésünk van. Szülői munkaközösségként a tanév programjait már a kezdetekkor átbeszéljük, és minden olyan programban, ahol lehetőségünk van, tevékeny segítségünkkel támogatjuk a szervezést és lebonyolítást - tudtuk meg Csinger Gábortól, a Szülői Munkaközösség elnökétől.
Aki megéli és átérzi a Zrínyi szellemiségét, attitűdjét és lelkületét, örök motivációt kap ahhoz, hogy valamilyen formában a közösséghez tartozzon – tette hozzá egy öregdiák, aki gyakorló szülőként mintegy 43 éve erősíti az iskola támogatói bázisát.
R.H.
(Fotók: Kanizsa Médiaház)