A művészet gyógyít…

Szinte alig akad olyan nagykanizsai rendezvény, amelyen a Napsugár Együttes ne fordulna meg. A gyerekek körében nagy népszerűségnek örvendő zenekar énekesnőjéről, Macsekné Sipos Anitáról eddig csak kevesen tudták, hogy a mikrofont olykor ecsetre cseréli. Színek zenéje című bemutatkozó tárlata két hete látható a Kanizsai Dorottya Kórház 5. emeleti galériájában.

Macsekné Sipos Anita: Gyerekkoromban lenyűgöztek édesanyám rajzai, megbabonázva figyeltem a mozdulatait (Fotó: Gergely Szilárd)

Kivételes helyzetbe kerülünk kollégámmal, amikor a megbeszélt időpontban betoppanunk Macsekné Sipos Anitához. Igaz, a fotó kedvéért, de odaül a vászon elé, és folytatja félkész festményét. Éppen egy tengerparti utcarészlet színeit árnyalja. Anita nem szokott mások előtt alkotni, azt mondja, ez egy magányos, elmélyült tevékenység. Eddig azt sem verte nagydobra, hogy fest, kizárólag a családja és szűk baráti köre tudott róla. Aztán jött a felkérés a kórházgalériás kiállításra, amire azonnal rábólintott.

– Nagyon bízom abban, hogy a munkáim jobb kedvre derítik a betegeket, a látogatókat, s nem utolsó sorban az osztály dolgozóit – bocsátja előre. – Mondják, hogy a művészeteknek gyógyító hatása van, ebben magam is hiszek.Ha már annyit sikerül elérni, hogy a festményeim legalább egy kis időre kiragadják a jelenből a nézelődőket, akkor maximálisan elégedett lehetek.

Anita alkotásaiba nem nehéz belefeledkezni – a vásznon részben valóságos, részben fantázia szülte tájak köszönnek vissza. Ódon városrészek, falusi utcák és végtelen virágmezők csalogatnak képzeletbeli utazásra. Természetszerető emberként szinte minden megihleti a csörgedező patakoktól kezdve a napszakok váltakozásán át a haragos égboltig. Nagykanizsáról is szeretne festeni, amikor a lombhullatást követően újra teljes mivoltukban láthatók lesznek a Fő út patinás lakóépületei.

– A képeimen a hangulatok, illetve a színek dominálnak. Szeretem a festékeimet kevergetni, s ezáltal új árnyalatokat felfedezni. Szerintem csúnya szín egyáltalán nem létezik, csak szép, amiből egy kis keverés után még szebb lesz.

A készülődő tengerparti utcarészleten majdnem minden megtalálható, ami Macsekné Sipos Anita festészetére jellemző. A vászon bőséges teret enged a kísérletezgetésnek, mivel Anita azt tervezi, hogy végre kipróbálja magát az emberábrázolásban is. Az új kihívástól nem retten meg, úgy véli, nagy baj nem lehet, ha az arányokat eltalálja, ehhez pedig jó alapokat szerzett Pordán Renáta jobb agyféltekés tanfolyamán. Szeretettel gondol vissza általános iskolai rajztanárára, Kiss Józsefre is.Visszatekintve már a középiskolai műszakirajz-órákat sem tartja haszontalannak, amelyek ugyan nem ébresztették fel a benne szunnyadó kreativitást, de a térlátását nagyon is fejlesztették.

– Mindig is érdekelt a festészet, az alkotás gondolata azonban akkor kezdett el komolyabban foglalkoztatni, amikor férjhez mentem, és beköltöztünk az első közös otthonunkba – meséli Anita. – Körülnéztem a házban, és arra gondoltam, mennyivel lakályosabb lenne, ha a falakat képekkel díszítenénk, s hát miért ne próbálkozhatnék meg az elkészítésükkel én magam?

A szárnypróbálgatás olyan jól sikerült, hogy az elmúlt két évtizedben, amikor tehette, ecsetet ragadott. Művei többségét elajándékozta, például az édesanyjának, aki – talán tudtán kívül – az elsők közt inspirálta, és terelgette lányát a művészetek felé.

– Emlékszem, hogy gyerekkoromban mennyire lenyűgöztek édesanyám rajzai. Eleinte nem csináltam mást, mint megbabonázva figyeltem a mozdulatait. Ő ezt nem is sejtette, így igencsak meglepődött, amikor az óvónőim egyszer azzal álltak elé, hogy a csoportszoba egyik falát az én rajzaimmal dekorálták ki – anya nem is tudta, hogy egyáltalán rajzolok. Hasonlóan nagy hatással volt rám pár évvel később a szomszédunk, Milávecz László amatőr festő. Gyakran átjártam hozzá megnézni, min dolgozik. Az egyik munkája egy nagyon szép fát ábrázolt. Otthon többször is megpróbáltam ezt reprodukálni, ám valahogy soha nem voltam igazán elégedett a végeredménnyel. Hosszú időbe telt, mire rájöttem, hogy a „hiba” nem bennem van: a vízfestékkel egyszerűen képtelenség visszaadni az olajfesték csillogását, amibe ott és akkor beleszerettem.

Macsekné Sipos Anita szívesen időzik kortárs kiállításokon: a garabonci Tóth Gábor tárlata életre szóló élményt jelentett neki, de Benda Zoltán, Bimbó Tamás és Jakubik István művészetét is nyomon követi. Anita első tárlata október végéig látható a kórházgalériában.

Nemes Dóra