„Akkor még berek volt a berek, Kanizsától Öreglakig: egy víz, egy nád”

Bár a szomszéd Somogy szülte, a Buzsáki libákból idézett matulai sóhajtás mellett is számtalan Fekete István sort érzünk közelállónak. És nem csak a nevét viselő borsfai iskola diákjai (alsó képünkön). Szubjektív nyáreleji szemezgetés következik.

Az ispán akkor a hátsó udvarnak került, leült egy ládára és ölébe vette Mackó bozontos fejét. – Te, Mackó, ha még egyszer meghallom, hogy vonítasz, felpofozlak. A házat őrizd és ne a szellemekkel trafikálj. Mackó nem szólt semmit. A meleg kéz ott simult a fején, álla gazdája térdén és ekkora boldogságot talán sohse éreznek az emberek. (Gyeplő nélkül)

…Jól választottál Lajossal, igazán jól választottál. Kenyérre kenheted, de azért ne kend kenyérre… érted, ugye? - Az asszony bólintott. – Ne parancsolgass neki, mert hagy magának parancsolni, és ne ugráltasd, mert megszokja, aztán – esetleg – mástól is elfogadja a parancsot, és másnak is ugrik. Érted, Anna? – Az asszony maga elé nézett. – Ha kiölöd belőle a férfi akaratát, máshol se lesz férfi, és hiába akarod, hogy a szomszédban farkas legyen, ha otthon birkát csináltál belőle, csak azért, mert megengedte… – Igaza van, édesapám… (Bogáncs)

– Jól figyelj ide, fiam. Azért hoztalak el, hogy erősödj, és örülj a szabadságnak. Korlátokat nem szabok, mert annyi eszed már lehet, hogy nem mégy fejjel a falnak. Ha tehát bevered a fejed, a te dolgod, ha bajba kerülsz, magadnak kell kilábalnod, mert esetleg nem lesz melletted senki. Annyira vállalkozz, amennyit elbírsz, és nekem hiába nyivákolsz, ha elvágod a kezed, vagy elrontod a gyomrod. Ez mind te magánügyed. Úgy vélem: csak így tanulsz meg a magad lábán járni, és pontosan rájössz majd, hogy mit lehet, és mit szabad. Szivart lopni –például – lehet, de nem szabad…

„… csak így tanulsz meg a magad lábán járni, és pontosan rájössz majd, hogy mit lehet, és mit szabad”

– István bácsi – és Gyula Lajos olyan lett, mint a pipacs –, úgy gondoltam…

– Jó, jó… nehogy azt hidd azonban, hogy én számon tartom a szivarjaimat… de a szemem megszokta: megjegyezni mindent, mert másként nem bírnék ezzel a gazdasággal. Nagy baj lenne, ha én nem látnám meg, ha egy ló lesántul, az eke nem az előírt mélységben megy, a birka vakaródzik, mert rühös, a varjak egy bizonyos répatáblára gyülekeznek, mert ott a féreg, és valamelyik emberemnek fel van dagadva a képe, mert halogatja a foghúzást… Ezt majd megszokod te is, mert minden változásnak jelentősége van, és ez lehet jó és lehet rossz…, egyébként Matula nekem régebbi barátom, mint neked.

– Megmondta a szivart? – háborgott Gyula.

– Nem szólt egy szót se, csak előttem gyújtott rá egy olyan szivarra, amilyet Matula nem vesz… „Telik a jómódúaknak” – néztem rá. „A fiatalság nem változik” – nevetett az öreg, és nem haragudhattam én sem, mert ugyanabból a dobozból, ugyanúgy loptam én is a szivart Matulának, mint te, amíg az apám meg nem elégelte. Azt mondta akkor, hogy nem sajnálja a szivart, de ha azt hiszem, hogy ő vak, hát úgy megver, hogy pislogni sem tudok. Én nem loptam többet. Szóltam, ha kellett, és apám soha nem nézte meg, mennyit vettem ki, és én pontosan éreztem, hogy mennyit vehetek ki. Ezt kell megszoknod, fiam. Én nem verlek meg, csak arra kérlek: ne bujkálj előttem, és ne hazudj, mert én megbocsátok ugyan, de ha nem hallgatsz rám, és meg akarsz csalni, az első vonattal hazaküldelek. Erre szavamat adom! (Tüskevár)

Válogatta: Papp János