Bundákkal bukott le

facebook megosztás

Hévíz közelében ellenőriztek a rendőrök egy sofőrt, akinek az autójában lopott ruhaneműket találtak.

Körzeti megbízottak igazoltatták egy személygépkocsi vezetőjét november 4-én dél körül Hévíz közelében. A járműben olyan bundákat, kabátokat és felsőket találtak, amikről azt feltételezték, hogy bűncselekményből származnak. Emellett előkerült egy áruvédelmieszköz-eltávolító is. Gyanújuk nem volt alaptalan, mivel aznap emelték el a ruhákat az egyik keszthelyi üzletből. A rendőrök a férfi lakásán is kutatást tartottak, és sok lopott holmit találtak.

Az adatgyűjtést követően kiderült, hogy a 47 éves zalaegerszegi tolvaj ellen más megyékben is nyomozás folyik vagyon elleni bűncselekmények miatt.

A zalai egyenruhások elfogták, előállították a Keszthelyi Rendőrkapitányságra, majd lopás bűntett miatt hallgatták ki a férfit, aki részleges beismerő vallomást tett. Őrizetbe vételét követően kezdeményezték letartóztatását.

police.hu

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.