Enyhe lefolyású rosszullétek – vizsgálják az okokat
Mintegy kétszáz gyermeket érint az a megbetegedés, amely feltehetően fertőzés következtében alakult ki. Csütörtökön több nagykanizsai oktatási intézményből is tömeges megbetegedéseket jelentettek. Az előzetes információk szerint az esetek összefüggésben lehetnek a Hevesi-iskolában működő főzőkonyhával. A hatóságok megkezdték a szükséges vizsgálatokat, amelyek eredménye várhatóan néhány héten belül derülhet ki.
Pénteken már csak néhány beteg kereste fel háziorvosát hasmenéses és hányásos panaszokkal Nagykanizsán. A csütörtöki tömeges megbetegedéseket a szülők a közösségi oldalakon a szerdai ebéddel hozzák összefüggésbe. Egyelőre azonban nincs hivatalosan megerősített információ arról, hogy valóban az étel okozta-e a fertőzést. Az eset körülményeinek tisztázására indított vizsgálat jelenleg is folyamatban van. Az eredmények várhatóan néhány héten belül derülhetnek ki.
- Nagyjából 200 feletti gyermekről beszélhetünk, aki megbetegedett ez már biztosan állítható. Általában enyhe lefolyású, súlyos esetről szerencsére nem kaptunk információt, kórházba nem kellett szállítani senkit, remélem így is maradt, mert most már 48 óra telt el - mondta el Horváth Jácint, Nagykanizsa polgármestere.
Az étkezést biztosító Gasztvitál Cégcsoport tájékoztatása szerint a jelzést követően a hatósági előírásoknak megfelelően haladéktalanul értesítették az illetékes hatóságot. A Zala Vármegyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Főosztályának munkatársai mintát vettek a Hevesi úti főzőkonyhán készült ételekből, valamint felületi mintavételezést is végeztek. A hatóság fertőtlenítő takarítást rendelt el, amelyet a szokásos napi fertőtlenítő takarításon felül pénteken elvégeztek, s jelenleg is tovább működik a főzőkonyha. Földes Veronika kommunikációs vezető továbbá kiemelte a Hevesi Sándor Általános Iskolában működő főzőkonyha összesen hat általános iskolát lát el. Az ellátott intézmények közül több helyről érkezett jelzés megbetegedésekről, ugyanakkor van olyan intézmény, ahonnan nem érkezett ilyen jelzés. A megbetegedések intenzív, sok esetben erős, görcsös hasi fájdalommal járnak. Ilyen tünetek esetén különösen fontos a megfelelő folyadék- és sópótlás, valamint a probiotikumok alkalmazása – hangsúlyozzák a szakemberek.
- Ilyenkor az nagyon fontos, miután ilyenkor nagyon ingerlékeny a gyomor és bélrendszer, a betegek szomjasak, mert rengeteg folyadékot veszítenek, de mégsem szerencsés egyszerre nagy bögre folyadékot bevinni. Inkább a hideget fogyasszuk, hiszen a hideg önmagában is csökkenti a hányingert, s azt szoktam mondani a betegeknek, hogy kortyonként igyanak - árulta el Mihalecz Károly háziorvos.
A Gasztvitál minden évben, az őszi időszakban lehetőséget biztosít a szülőknek arra, hogy személyesen is megkóstolják az iskolákban felszolgált ételeket. Az idei szülői kóstoltatások jövő hétfőn kezdődnek. Elsőként két héten keresztül a Hevesi Sándor és a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában biztosítanak lehetőséget arra, hogy a szülők az ebéd felszolgálása előtt megkóstolják az adott napi menüt. Ezt követően a város többi iskolájában is megszervezik a kóstoltatást. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, és iskolánként egyszerre legfeljebb 15 szülőt tudnak fogadni.
K.V.A.
(Fotók: Kanizsa Médiaház)