Ahol az összefogás várat épít
Felavatták a Rozgonyi úti Általános Iskola 5,5 millió forintos beruházását. A régi játszótér helyére, közösségi összefogással egy játszóvár került a legkisebbek nagy örömére.
A játszóvár speciális aljzat kialakítása és az alkalmazott technológia jelentős anyagi ráfordítást igényelt. A megvalósításhoz szükséges összeget a szülők adományaiból és több jelentős támogató hozzájárulásából sikerült előteremteni. A legnagyobb támogatást Szakasits Szabolcs, a Tuxera vezetője biztosította, akinek gyermekei szintén az intézmény tanulói. Az összefogásnak köszönhetően az iskola diákjai nemrég birtokba vehették a megújult játszóteret.
- Ez a játszóvár azért jött létre, mert a korábbi fa játszóvár tönkrement, illetve veszélyessé vált, le kellett bontani és a történelem hozza ezt, hogy úgy változtak a jogszabályok és a minőségi előírások, hogy ennek már egy EU-s vizsgával rendelkező játszóvárnak kellett lennie, ezért is lett egy picit drágább, mint gondoltuk, de ez egy biztonságos és egy nagyon esztétikus játszóvár lett - mondta el Kardos Ferenc, a Rozgonyi Úti Általános Iskola diákjaiért Alapítvány elnöke.
Az új játszóvár nemcsak a szigorú biztonsági előírásoknak felel meg, hanem a gyermekek számára is változatosabb játéklehetőséget kínál. A korábban lezárt építmény helyén most ismét önfeledten játszhatnak a diákok.
- Kipróbáltam, szerintem nagyon fantasztikus és nagyon sokat szoktam a barátnőimmel játszani rajta. A régi játszóváron nem volt csúszda és nagyon örülök, hogy most van. A régi játszóvár tönkrement már. Balesetveszélyes volt és le kellett zárni - tudtuk meg Tizedes Vivientől, a Rozgonyi-iskola tanulója.
A beruházás megvalósítása komoly kihívást jelentett az intézmény számára, hiszen a többmilliós költséget közösségi adományokból kellett előteremteni. Az iskola vezetése szerint a szülők és a támogatók példás összefogása nélkül nem valósulhatott volna meg a fejlesztés. Bár az új játszóvár már biztonságos és korszerű környezetet biztosít a gyermekeknek, az intézményben további fejlesztésekben is gondolkodnak.
- Az idei nyáron a játszótereket különleges figyelemmel felülvizsgálták. Megelőztük a korunkat is ilyen szempontból. Nem volt egyszerű az egész, mert azért 4,5 millió forintot, 5 millió forintot adakozásból összegyűjteni, nem kis feladat. Hálás köszönettel tartozom mindenkinek, aki akár egy fillérrel is hozzájárult ahhoz, hogy az új játszóvárat létre tudtuk hozni, jóllehet, ez még nem az ideális, tehát merjünk nagyobbat is álmodni - árulta el Mezriczky Lajos, Rozgonyi úti Általános Iskola igazgatója.
Az új játszóvár csütörtöki átadása nemcsak egy régóta várt fejlesztés megvalósulását jelenti, hanem a szülők, a pedagógusok és a támogatók összefogásának kézzelfogható eredménye is. A fejlesztés során a legfontosabb szempont a gyermekek biztonsága és a tartós minőség volt. Az új játszóvár a korszerű követelményeknek megfelelően készült el, így hosszú éveken át szolgálhatja az iskola legkisebb tanulóit.
R.H.
(Fotók: Kanizsa Médiaház)