„Csak a folyamatos emlékezet óvhat meg”
A jeles zalai költő, könyvtáros és szerkesztő születésének hatvanadik évfordulója tiszteletére rendeztek megemlékezést. Csütörtök este a Halis István Városi Könyvtár adott otthont a Tóth Imre Emlékestnek.
A feledéstől csak a folyamatos emlékezés óvhat meg bennünket – e gondolat jegyében gyűltek össze Tóth Imre barátai és tisztelői, hogy emlékest részeként idézzék fel a Covid-járvány következtében, mindössze 54 évesen elhunyt költő alakját és munkásságát.
- Több kötetet írt, Szépírók Társaságának is tagja volt, nagyon kedvelték az irodalomban, egyfajta látomásos irodalmat írt, ennek a nemes értelmében. Ő keresgélte az emberiség és az ember helyét ebben a világban. Az egyik méltatója írta róla a Kun Árpi, hogy az elidegenedés, az idegenségről tudott nagyon szépen írni, hogy őt itt egy idegen test ebben az emberiségben - mondta el Kardos Ferenc, a Halis István Városi Könyvtár igazgató-helyettese.
A csendes, de a verseiben megnyílt költőről Arany-Horváth Zsuzsanna is sokat írt. Az újságíró munkái révén a költő személyiségének két oldala is megmutatkozhatott: a külvilág felé visszahúzódó, csendes emberé, illetve azé az alkotóé, aki a verseiben őszintén feltárta belső világát.
- Rendkívül zárkózott ember, introvertált ember volt az ő habitusa mögött viszont ott volt egy óriási műveltség, egy klasszikus, igazi békebeli műveltség, ami tetten érhető a műveiben, hogyha figyelmesen olvassuk és ehhez kell is egy felkészültség. Nekem egy nagy élmény volt, hogy ebbe a világba, az ő zárt világába az újságírói mivoltomon túl is beengedett - árulta el Arany-Horváth Zsuzsanna újságíró.
Az emlékesten Kardos Ferenc és Szemes Péter irodalomtörténész idézte fel a költőhöz fűződő emlékeit, személyes kötődését, valamint Tóth Imre életművének máig ható gondolati értékeit, időtálló üzeneteit.
K.V.A.
(Fotók: Kanizsa Médiaház)