Örök pillanatok – képeivel felidézhetjük emlékét
Maros Sándor fotóművész, természetfotós emléke előtt tiszteleg az a kiállítás, amely a Hevesi Sándor Általános Iskola galériájában nyílt meg szerda délután. A „Múló világ felett örök csillagok égnek” című tárlat a természet szépségét és az alkotó különleges látásmódját idézi fel.
Maros Sándor neve sokak számára elsősorban a Kanizsa TV-hez kötődik. A televízió egykori vezetőjeként mintegy két évtizeden át irányította az intézményt. A mozgalmas, felelősségteljes munka mellett azonban egyre inkább vágyott a természet csendjére. A nyugdíjazását követően a fotózás vált meghatározó szenvedélyévé, amelyben megtalálta a kikapcsolódást és a feltöltődést. Különösen a madárvilág, valamint a Mórichelyi-halastavak élővilága ihlette. Képein keresztül olyan pillanatokat örökített meg, amelyek mellett mások talán észrevétlenül haladtak volna el. A kiállításmegnyitón lányai is jelen voltak, így közösen idézhették fel édesapjuk emlékét és örökségét.
- Emlékezést, kicsi fájdalmat, kicsit könnyeket, de közben meg a teremtett világ csodáját, amit apu valahogy, olyan különlegesen látott mindig, és olyan különlegesen kommentált, és különlegesen tárt a többi ember elé - fogalmazott Pócsiné Maros Zsuzsanna.
- Annyira jó látni, hogy apu tényleg így megfogott pillanatokat, amik hozzám is szólnak, még most is. És tudom, hogy az emberekhez szólnak, mert olyan pillanatokat tudott megfogni, ami nem csak annyi, hogy jajj de szép őzike, hanem ott van annak az őznek, mókusnak, madárnak, sasnak a mozgásában, a tekintetében valami, ami egy pillanat, lehet, hogy csak egy pillanatra, de megállítja az embert, hogy azt a mindenit - árulta el Kiss-Maros Eszter.
A megnyitón Szabó Zsolt természetfotós idézte fel Maros Sándor életútját és alkotói munkásságát. Nemcsak a fotóst, hanem az embert, a természet iránt elkötelezett alkotót is bemutatta a jelenlévőknek. Maros Sándor számára a fényképezés jóval több volt egyszerű képkészítésnél: türelmet, megfigyelést és különleges érzékenységet igénylő tevékenység, amelynek segítségével a természet apró csodáit tárta mások elé.
- Sanyi természetfotós volt, a természetet szerette fotózni, azon belül főleg a madarakat. Rengeteg madárképet láthatunk, illetve egyéb ragadozók, rókák képeit. Ezeket a környéken készítette. Sanyi az összes képét Nagykanizsa és környéke területén késztette - tudtuk meg Szabó Zsolt természetfotóstól.
A megnyitó ünnepi hangulatát a 4. a osztály tanulóinak verses műsora is emelte. A „Múló világ felett örök csillagok égnek” című kiállítás november 27-ig látogatható a Hevesi Sándor Általános Iskolában, iskolanapokon 8 és 16 óra között. Maros Sándor fotói tovább őrzik a természet szépségeit és alkotójuk emlékét.
B.V.
(Fotók: Kanizsa Médiaház)