Egyre jobb körülmények között várják az új gazdát
A szerencsésebbek már új helyükön töltik mindennapjaikat a kanizsai állatmenhelyen. A szervezet ugyanis folyamatosan fejleszti az Ady utcai létesítményét, jelenleg is a kennelépítési program zajlik a telepen.
A Nagykanizsai Élettér Állatmenhely kennelfelújítási programja az idei évben is folyamatosan halad, és már a tervezett munkálatok mintegy egyharmadánál tartanak. Az elmúlt időszakban négy új kennel készült el, amelyek már lakókat is kaptak: a kutyák birtokba vehették a korszerűbb, biztonságosabb környezetet. Az új kennelek párosával valósulnak meg lebetonozott alappal, valamint válaszfalakkal és rácsozattal elválasztva. Ez nemcsak a könnyebb tisztán tartást segíti, hanem az állatok nyugodtabb, rendezettebb elhelyezését is biztosítja. A fejlesztések célja, hogy a menhelyen élő kutyák komfortosabb, higiénikusabb és biztonságosabb körülmények között várhassák leendő gazdáikat.
- Az idei évre ez a legnagyobb projektünk, hiszen ez egy hat és fél millió forintos dolog lesz, amire továbbra is várjuk a segítséget, a segíteni szándékozó adományozókat. Több vállalkozó is jelezte, hogy kedvezménnyel tudunk nála vásárolni, illetve segít a munkálatok elvégzésében, de várjuk ebben az időszakban a személyi jövedelemadó 1 %-os felajánlását, hiszen enélkül nem tudunk segíteni a bajba jutott állatoknak, illetve a menhely fejlesztéseket nem tudjuk megcsinálni – mondta el Skanecz Tamás, a Nagykanizsai Élettér Állatmenhely vezetője.
K.V.A.
(Fotó: Kanizsa Médiaház)