Energiaügyi Minisztérium: újból elérhető a lakossági távhőpályázat

facebook megosztás

Csütörtöktől újból elérhető a lakossági távhőpályázat - jelentette be hivatalos Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM).

A keretösszeg 4,1 milliárd forintos megemelésének köszönhetően ismét jelentkezhetnek a társasházak és lakásszövetkezetek a távolról leolvasható fűtési költségmegosztók felszerelését támogató kiírásra.

Az eredetileg 5 milliárd forintos forrásmennyiség kimerülése miatt a lehetőséget tavaly novemberben fel kellett függeszteni. A keretemelés jóvoltából a pályázatot csütörtökön 10 órától újra megnyitják.

Az első körben több mint 900 társasház jelezte együttesen 7,6 milliárd forintos támogatási igényét, kétharmaduk számára már megítélték az állami hozzájárulást. A korábban kimaradtaknak csak abban az esetben kell előző pályázatukat visszavonniuk és módosítva ismét benyújtaniuk, ha a tervezett beruházás paraméterei megváltoztak - hívta fel a figyelmet a minisztérium.

A bevont többletforrás lehetővé teszi újonnan csatlakozók bekapcsolódását is - tették hozzá.

A radiátorra szerelt költségmegosztók az épület teljes fűtési költségét a hőleadás alapján arányosan osztják szét a lakók között. Az új megoldás az alapterület- vagy légköbméter-alapú felosztáshoz képest igazságosabb elszámolást tesz lehetővé. A támogatott fejlesztések tudatosabb energiafelhasználáshoz segíthetik a távfűtött otthonban élőket, akik a pontosabb adatok ismeretében csökkenthetik rezsiterheiket - írta az EM.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.