A legnehezebb búcsú

A gyász olyan veszteség, amelyre nincsenek egyszerű válaszok, és amelyet mindenki másként él meg. Különösen nehéz lehet egy gyermek elvesztése, amiről sokszor beszélni is fájdalmas. A mindenszentek és a halottak napja közeledtével a gyász feldolgozásáról, a szakmai segítség fontosságáról és a közösség megtartó erejéről volt szó a KimeNŐ-ben.

A perinatális veszteség, vagyis a várandósság idején, a szülés körül vagy a születést követő időszakban bekövetkező gyermekvesztés olyan fájdalom, amely sokszor láthatatlan marad a környezet számára. Az érintett szülőknek nemcsak a veszteséggel kell megküzdeniük, hanem azzal is, hogy nehéz szavakat találniuk az érzéseikre, vagy éppen nem kapnak elegendő teret a gyászuk megélésére. Krasznai Virág pszichológus és mentálhigiénés szakember arról beszélt, miért fontos, hogy a fájdalmat ne próbáljuk elhallgattatni, és mikor lehet szükség szakember segítségére.

- Azt is szerintem nagyon meg kell gondolni, hogy hogyan nyúlunk bele egy gyászfolyamatba. Például nyilván egy akut helyzetben, vagy ott a krízis kellős közepén, hogyan tud egy segítő jól segíteni. És mikor lesz ott annak az ideje, hogy mondjuk megtámogassuk az előrelépést, mikor kell csak ott lenni, segíteni, támogatni, szupportálni azt adott személyt. Csak vele lenni, és mikor kell valahogy beavatkozni és egy kicsit így megtámogatni abban, hogy előre tudjon lépni, hogy szerintem ez egy nagyon nehéz kérdés segítőként is - mondta el Krasznai Virág pszichológus, családállító.

A gyászban a támogató közösségnek is fontos szerepe lehet. Az Egycipőben Baba-Mama Klubban a veszteség témája is helyet kap. A csoport a nagykanizsai magzati emlékhelynél közös sétával és mécsesgyújtással hívta fel a figyelmet a perinatális gyászra. Bánhidi–Etler Anna, a klub alapítója szerint az együttérző jelenlét, a meghallgatás és az ítélkezésmentes elfogadás segíthet abban, hogy az érintett édesanyák ne maradjanak egyedül a fájdalmukkal.

- Az örömök megtöbbszöröződjenek, az aggodalmak meg egy kicsit könnyedebben hordozhatóak legyenek, hogyha az az élményem, hogy más is hasonló cipőben járt, más is túlélte, más is megélte, és van ennek útja, módja, hogy akár tovább lépjünk, vagy tovább haladjunk, egy trauma után. Van annak módja, hogy közösen éljük az örömöket, és ugyanez a perinatális veszteségnél is ugyan így van - fogalmazott Bánhidi-Etler Anna dúla. 

Egy gyermek elvesztésének fájdalmát Torda Magdolna személyesen is megtapasztalta. Négy évvel ezelőtt egy tragikus balesetben veszítette el tízéves fiát, Olivért. A gyász mellett két másik gyermekéről is gondoskodnia kellett, miközben a család mindennapjait is újra kellett szervezniük. Olivér emlékét azóta is őrzik, többek között az emlékére rendezett úszóversennyel. Magdolna története arra is rámutat, hogy a veszteséggel való együttélés hosszú folyamat, amelyben a fájdalom mellett idővel az örömnek és a reménynek is helye lehet.

 -Nagyon sok oldaláról megismertük, megtapasztaltuk ezt a dolgot. Az emberek megítélésében, a saját megítélésünkbe, és szerintem, ami a legfontosabb volt ebbe, hogy mertünk segítséget kérni. Mertük azt tenni, hogy elmentünk pszichológushoz, minden féle egyéb dologgal is, de nagyon nem volt egy könnyű helyzet, most sem az én azt gondolom - árulta el Torda Magdolna szülő. 

A gyászt néhány jó szóval nem lehet megszüntetni, de odafigyeléssel és együttérzéssel segíthetünk abban, hogy senkinek ne kelljen egyedül megküzdenie a veszteségével. A gyászolónak sokszor nem tanácsokra, hanem megértésre, türelemre és őszinte jelenlétre van szüksége. Az emlékezés pedig lehetőséget ad arra, hogy az elveszített hozzátartozóink iránt érzett szeretet továbbra is életünk része maradjon.

B.V.

(Fotó: Kanizsa Médiaház)