GKK-csaknem 250 kardozó állt a pástokra

facebook megosztás

A Gerevich-Kovács-Kárpáti Reménység Körverseny második állomásának adott otthont a hétvégén a Kanizsa Aréna. Több korosztályban, csaknem 250 kardozó állt a pástokra a kanizsai fordulóban.

Gyermek, újonc és serdülő, – lány és fiú összecsapások zajlottak a nemzetközi színvonalú versenyen, két napon keresztül. A megmérettetésen való részvétel szinte presztizs értékű, mondta a kanizsai szervező, Kiss György, az NTE 1866 vívó szakosztályának vezetője.

- Nem azt mondom, hogy aki él és mozog, eljön ide, de illik itt lenni. Mivel maga a verseny a 32-től lefelé úgymond pontokat ad, és ezeket a pontokat összeadják, és a klubokat pontozzák az összejött pontokból. És ez egy verseny. A gyerekek, akik a versenyeken minél előbbre végeznek, várható, hogy a magyar bajnokságon is érmesek lesznek, vagy megnyerik – tudtuk meg Kiss Györgytől, az NTE 1866 Vívó szakosztály vezetőjétől. 

kard

A 12 esztendős Ponyiczky Lili egy éve tagja a kanizsai vívó szakosztálynak, és vegyes érzelmekkel nyilatkozott az egyik összecsapása után.

- Ma úgy érzem, hogy nem fog jól menni a következőig, de nagyon örülök, hogy bekerültem a 32-be, holnap szerintem jobb helyezést fogok elérni – árulta el Ponyiczky Lili.

A Gerevich-Kovács-Kárpáti Reménység Körversenynek még három fordulója van hátra, majd következik a vívók országos bajnoksága, melynek egyik helyszíne tavasszal Nagykanizsa lesz.

V.A.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.