Kalandozó Kanizsaiak – ezúttal Kína volt az úti cél
Kínába kalauzolta el a közönséget a Kalandozó Kanizsaiak előadássorozat legújabb állomása. Szakál Ida többek között a kínai kertekről, buddhista templomokról, és kedvenc állatfajáról, a pandáról mesélt az érdeklődőknek.
Voltunk is Kínában, meg nem is – így fogalmazott Szakál Ida az előadás előtt, amely Hongkong és Makaó különleges világába kalauzolta el a hallgatóságot. A két városállam hivatalosan Kína része, mégis megőrizte önállóságának számos elemét, különleges státuszát, kultúráját és nyugati kötődéseit. Ennek ellenére kiderült, hogy az angol nyelv ismerete nem olyan általános, mint azt sokan gondolnák. Nagyon kevés európaival találkoztunk, és a helyiek sem nagyon kezdeményeztek beszélgetést – árulta el az előadó, aki számára a keleti mentalitás megtapasztalása jelentette a legnagyobb élményt.
- A végtelen nyugalom, a lelassulás, amit tanulhatnánk a keleti kultúrából, vagy a buddhizmusból. Az 1448-ban épült templom, ez egyébként UNESCO világörökségi emlékhely. Szerintem, ha egy pontot kellene kiragadni ebből a nyolc napból, akkor szerintem az lenne. Tehát az a különleges, lelki, spirituális dolog - fogalmazott Szakál Ida.
Persze nem csak pozitív élményekről esett szó. Kínáról köztudott, hogy igen nagy az ország népsűrűsége, ezt a kanizsai utazók is első kézből tapasztalhatták.
- A tömeg, a túlturizmus, a túlnépesedés, hogy amikor kimegyünk az utcára és szembe jön velünk fél Kína. Ez szó szerint. És amikor egy órát várunk a buszra, egy órát és nem fértünk föl a buszra. Ez szó szerint - tudtuk meg Szakál Idától.
Az utazás szépségével kapcsolatban Szakál Ida hozzátette: minél többet látunk, annál elfogadóbbak leszünk, megtanuljuk értékelni saját kultúránk erősségeit, de a hibáit is jobban észrevesszük, és rájövünk, mennyi mindent tanulhatunk másoktól.
H-SZ.F.
(Képek: Kanizsa Médiaház)