24 milliós beruházás – újabb klimatizált intézmények Kanizsán

facebook megosztás

Elkészült két óvoda és két bölcsőde klimatizálása. A műszaki átadás-átvétel kedden megtörtént, szeptembertől már modernebb körülmények várják a négy nevelési egységben a gyermekeket és a felnőtteket.

A Rózsa bölcsőde után, ma az Attila utcai nevelési intézményben lévő óvodai és bölcsődei egységek új klímaberendezéseinek műszaki átadását tartották. Az egy épületben működő Attila tagóvoda, a Meseház Bölcsőde, valamint a Szivárvány EGYMI Óvodai Telephelye részesült modernizációban. A fejlesztéssel alapvető cél volt a gyermekek és a dolgozók komfortosabb környezetének megteremtése. 

- Hűvösebb helyiségek, csoportszobák állnak a rendelkezésre játékra, mozgásra és egyéb szabadon választott tevékenységekre és az alvásra, mert ez a legnehezebb. Amikor nagy melegben kell altatnunk a gyermekeket, hiszen kint vannak az udvaron addig hűvös van, s mire pont bejövünk ebédelni és aludni, addigra melegszik át az épület. Ekkor már nehéz szellőztetni és hűvös levegőt csinálni, és ezek a berendezések ezt a célt maximálisan szolgálják és kielégítik - tudtuk meg Lenkovits Szilviától, a Nagykanizsa Központi Óvoda igazgató-helyettesétől. 

klíma

A fejlesztés önkormányzati forrásból valósult meg. Az Attila és a Rózsa utcai épület klimatizálására összesen 24 millió forintot költött a város, mely részeként 22 klímaberendezés került beszerelésre. A csoportszobákon kívül az irodák modernizációja is megtörtént.

- Ha már az ősz folyamán még melegebben lesznek akkor tud működni a rendszer, illetve nem utolsó sorban ezek hűtő-fűtő klímák, így a fűtési szezonban rá tud segíteni. A fűtési szezon előtt, vagy után is tud segíteni, tehát egy komplex feladatot tud ellátni. Későbbiekben tervezzük két óvodánk teljes felújítását is. A Hevesi és a Rózsa óvoda lesz felújítás alatt uniós forrásból. Ott már eleve beépítjük a projektbe az ilyen típusú berendezéseket - mondta el Horváth Jácint, Nagykanizsa polgármestere. 

A tervek szerint a jövőben a nyári ügyelet is zavartalanul működhet a klimatizált nevelési intézményekben. 

K-V.A.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.