"Hazatért" az emléktorna
A néhai kiskanizsai labdarúgó, Dervalics Attila emlékére tartottak futballtornát szombaton Kiskanizsán, a Sáska-pályán. A baráti megemlékezésen négy csapat vett részt.
Az egykori futballista emlékére először a halálát követő évben rendeztek mérkőzéseket Pécsett. A szervezők úgy döntöttek, hogy ezúttal Dervalics Attila szülővárosában is hagyományőrző jelleggel tartanak emléktornát. A barátságos összejövetelen a Dunántúli Postás Sportegyesület nagykanizsai, pécsi és szigetvári csapata mellett az Istiván Autó munkatársai mérkőztek meg egymással.
- Sokat gondolkodtunk rajta, hogy hogyan csináljuk a tornát, tehát csak munkahelyi csapatokat hívjunk, vagy baráti társaságokat is. Most a kettő között vacilláltunk és az érdeklődés hatalmas, számomra meglepő volt, hogy szerettek volna jönni minél többen. Megpróbáljuk most és, ha jól sikerül, akkor próbáljuk ezt bővíteni – árulta el Dervalics György fő szervező.
A megnyitón Horváth Ferenc is beszédet mondott. A korábbi labdarúgóedző jó szívvel emlékezett vissza egykori játékosára, akivel korosztályos megyei bajnokságot is nyert.
- Kisgyerekkorában került hozzám, végig járta a ranglétrát. 1990-91-92-ben már nálam játszott a serdülőben. Nagyon ügyes volt, technikás volt, jó volt a rúgótechnikája, amikor a megyei válogatottnál voltam edző, oda is vittem magammal. Sok barátja volt, Attilát mindenhol szerették, egyrészt a foci miatt, de emberileg is egy nagyon-nagyon jó gyerek volt – fogalmazott Horváth Ferenc, a Puncs Fagyizó vezetője.
Az V. Dervalics Attila Kispályás Labdarúgó Emléktornán a István Autó kispályás együttese szerezte meg a végső győzelmet.
K.T és V.A.
(Képek: Kanizsa Médiaház)
A hétvégén a Sáska-pálya adhatott otthont az V. Dervalics Attila Kispályás Labdarúgó Emléktornának, melyre a házigazda kanizsai együttesek mellett baranyai postás focicsapatok is érkeztek.
"Dervára", ahogy barátai, munkatársai szólították leggyakrabban, stílszerűen emlékeztek a kiskanizsai Sportkertben, hiszen évtizedekkel korábban a kiskanizsaiak labdarúgó utánpótlásában is szerepelhetett (felső képünkön a hátsó álló sorban jobbról az első).
A méltó megemlékezésen túl a csapatok a kispályán nem unatkozhattak, izgalmas meccseket is vívtak, s végül a tornagyőztes az István Autó kispályás együttese lett (második fotónkon az egyik találkozójuk pillanata).
P.L.
(Fotók: Horváth Ferenc archívuma, PL)