A hagyományoknak megfelelően most a Hevesi-iskola diákjai mutatkoztak be a kiállításon
Jól csak a szívével lát az ember – ezt a címet viseli a tanév utolsó kiállítása a Hevesi Sándor Általános Iskola galériájában. A hagyományoknak megfelelően ez az alkalom a diákokról szól, a falakat az ő alkotásaik díszítik. A tárlat megnyitóját szerdán tartották.
A diákok képei díszítik a galériát ezekben a napokban, melyek a legkülönfélébb technikákkal készültek. A tárlaton az iskola minden korosztálya bemutatkozik, a tanév végéhez közeledve.
- Erre a kiállításra készülünk a legnagyobb örömmel. Egyrészt ez a nyári szünet közeledtét jelzi és a tanév végét. Másrészt pedig az egész évben készített nagyon szép gyermekmunkákat állíthatjuk ki. Nekünk mindig ez a legkedvesebb, mert a mi tanítványainknak a lelkébe, a gondolkodásmódjába, történetébe látunk bele ezeken az alkotásokon keresztül – fogalmazott Szabó Erzsébet, a Hevesi Sándor Általános Iskola igazgatója.
A tanulók csakúgy, mint minden alkalommal, most is kulturális műsorral készültek a kiállítás megnyitójára, melyen díjat kapott az a diák is, aki egész évben lelkesen segítette a galéria működését.
- Én itt zongorázni szoktam és nagyon szeretem ezeket a képeket is nézegetni, és mindig jön egy ötlet, hogy milyen jó is lenne ehhez a képhez egy dal… És akkor, akik készítették a képeket, azokat meg lehet lepni és örömet csalok az emberek arcára – árulta el Bognár Csenge, a Hevesi-iskola tanulója.
Az évzáró kiállítás június 20-ig tekinthető meg tanítási időben a Hevesi-iskolában.
V.A.
(Képek: Kanizsa Médiaház)