A marketing került a fókuszba a NAKKIK utolsó tavaszi előadásán

facebook megosztás

A marketingtrendekről hallhattak a vállalkozók kedden a Pannon Egyetem kollégiumában. A Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén a mesterséges intelligencia mellett a marketing gyakorlati alkalmazásáról is szó volt.

Az előadást egy korábbi program második állomásaként szervezték meg, ami egyben a tavaszi sorozat utolsó eseménye volt. Kereskai Péter a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara titkára elmondta, ezzel a témával elsősorban a kisebb vállalkozásokat célozzák. Kiemelte ugyanakkor, nehéz megszólítani a helyi cégeket.

– Szerintem nagyon jó előadások voltak, több pozitív visszajelzés is volt akár a mesterséges intelligencia, akár a körforgásos gazdaság, de a generációváltással kapcsolatos két rendezvény kapcsán is. Mindegyiken mérsékelt volt az érdeklődés, de ezt a kollégáim is más kamaráknál mondják, hogy nagyon nehéz, nem érnek rá a vállalkozók, dolgoznak, sok a munka – tudtuk meg Kereskai Pétertől. 

Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara

A rendezvények témáit a szervezők igyekeznek úgy kiválasztani, hogy azok érdekesek és aktuálisak legyenek. A keddi előadáson a marketing, valamint annak gyakorlati alkalmazása került a fókuszba.

– Az elméleti rész az mindig egy nehéz kérdés, mert az olyan megfoghatatlannak tűnik, de hoztunk konkrét reklámanyagokat, reklámvideókat, óriásplakát-megjelenéseket, hogyan lehet egy vállalkozónak hálózatot építeni és ez mit jelent a gyakorlatban. Körülbelül ezek azok a fontos témák, amiket szeretnénk körbejárni – mondta el Vámosi László, a Balatongyöröki Turisztikai Egyesület titkára. 

Az előadás-sorozat ősszel folytatódik, és ahogy azt Kereskai Péter hangsúlyozta, csaknem négyezer vállalkozás működik Nagykanizsán, akik közül igyekeznek minél többet megszólítani.

T.CS.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.