25 éves a "Napfény" Rákbetegek és Hozzátartozóik Nagykanizsai Egyesülete

facebook megosztás

25 éves jubileumát ünnepelte a "Napfény" Rákbetegek és Hozzátartozóik Nagykanizsai Egyesülete hétfő délelőtt. A rendezvényen visszaemlékeztek az elmúlt esztendők mérföldköveire, a tagokra, de a társszervezetek is képviseltették magukat a Medgyaszay Házban. 

Annak idején személyes indíttatásból hoztuk életre ezt az egyesületet azzal a céllal, hogy közösséggé formáljuk és segítsük azokat az embereket, akiket valamilyen formában érint ez a betegség – kezdte Karosi Lászlóné, a "Napfény" Rákbetegek és Hozzátartozóik Nagykanizsai Egyesületének elnöke. Az elmúlt évek során számos rendezvény, nehéz pillanat, de sok örömteli élmény is jellemezte a tagok életét. 

"Napfény" Rákbetegek

- Ez a 25 év nagyon kemény volt, ezt elmondhatom, most már a 25 év mögöttünk van. Volt benne sok jó, sok rossz, sok embert eltemettünk, sok embert elkísértünk a javulás, a gyógyulás útjára, én ennek nagyon örülök. Most is van nyolc emberünk, akik a kezdetektől fogva itt vannak, itt lesz Nagy János is Kecskemétről, aki velem együtt alapította ezt az egyesületet - mondta el Karosi Lászlóné, a "Napfény" Rákbetegek és Hozzátartozóik Nagykanizsai Egyesülete elnöke. 

A rendezvényen számos csoport képviseltette magát, köztük a Rákbetegek Országos Szervezete is, akik nagyon jó kapcsolatban állnak a kanizsai egyesülettel, gyakran szerveznek közös programokat a tagok számára. A közösségek számos betegnek nyújtottak és nyújtanak segítő kezet a mai napig. 

- Itt meg tudjuk beszélni egyrészt a közös problémáinkat, másrészt példát tudunk mutatni azoknak, akik most küzdenek ezzel a betegséggel, mi, akik már sok-sok éve hála Istennek túléltük - fogalmazott Apró Zoltánné, a Rákbetegek Országos Szervezete alelnöke. 

A műsort a Zeneiskola művészei, valamint Tulman Géza előadása nyitotta, majd Horváth Jácint, Nagykanizsa polgármestere is köszöntötte a résztvevőket. Karosi Lászlóné hozzátette, számos tervvel állnak az elkövetkezendő időszak elé. A jubileumi rendezvényről hosszabb összeállítást is láthatnak egy későbbi magazinműsorunkban.

SZ.F.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.