Kordokumentumnak számító plakátokból nyílt kiállítás

facebook megosztás

A Thúry György Múzeum reklámplakát-gyűjteményéből nyílt kiállítás csütörtökön délután a Magyar Plakát Házban. A tárlaton több mint két tucat, a 20. század elejéről származó hirdetményt tekinthetnek meg az érdeklődők. 

A múzeum plakátgyűjteménye több mint 3000 darabból áll, ezekből választotta ki a most bemutatott darabokat az intézmény két munkatársa, Kunics Zsuzsanna és Szmodics-Tugya Beáta. A kiállítás a magyar kultúra napja alkalmából nyílt meg. Az intézmény célja, hogy a fiatalabb generációknak is bemutassa ezeket a ma már kordokumentumnak is tekinthető hirdetéseket. 

- Nagyon sok oktatási intézmény jár a Thúry György Múzeum Fő úti épületébe és a Magyar Plakát Házba is. Már konkrét eredményeink is vannak, ezzel a kiállítással kapcsolatban is, ugyanis a Cserháti-iskola diákjai már ma a kiállításmegnyitó előtt részt vettek egy interaktív tárlatvezetésen. Itt megtekinthették a még látogatható Sass Brunner-Brunner tárlatot és megismerkedhettek a plakátművészet alapjaival is az itt kiállított plakátokon keresztül – mondta el Száraz Csilla, a Thúry György Múzeum igazgatója.

A bemutatott mintegy két tucat plakát az első világháború utáni évtizedekben készült, de a legfrissebb darab is már több mint 80 éves. A különböző táblákon végigkísérhető a reklámok fejlődése is, hiszen találhatóak köztük csak szöveges hirdetmények, de neves művészek is készítettek ilyen alkotásokat. 

kiállítás

- Némelyik akár festményként is megállná a helyét, főleg, ha a ’20-as éveket megelőző szecessziós plakátokra gondolunk. Később ezek már modern plakátnak számítanak. A háború után már más tematikában és más témában is készültek a plakátok, főleg a Rákosi-korszak plakátjaira, ha gondolunk. Úgyhogy úgy gondolom, hogy a magyar reklám fénykorának lehetne ezeket nevezni, amiket most itt láthatnak – fogalmazott Szmodics-Tugya Beáta, a Thúry György Múzeum muzeológusa.

A tárlat megnyitóján Horváth Jácint, Nagykanizsa polgármestere úgy fogalmazott, ezzel a kiállítással a múlt egy részét is megismerhetik a látogatók. Az alkotásokat Stamler Lajos ajánlotta a résztvevők figyelmébe, a képzőművész szerint több olyan darab is található a Magyar Plakát Házban, amely kettős funkciót is betölt. 

- A művészi és a funkcionális rész az szerencsésen összeolvad egymással. De eredendően a plakát maga, az egy információs műfaj, amelynek konkrét irányított célja van. Ez az irányított cél lehet politikai, lehet társadalmi vagy üzleti és tulajdonképpen itt mindegyikre találunk valamilyen példát – tudtuk meg Stamler Lajos képzőművésztől.

A kiállításmegnyitót a zeneiskola pedagógusainak műsora is színesítette. A tárlat áprilisig tekinthető meg a Magyar Plakát Házban, nyitvatartási időben. 

K.T.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.